És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) több bírót és játékvezetőt is kizárt a további mérkőzésekről, miután felülvizsgálta az eddigi ítéleteket a riói olimpián.
Az AIBA szerint "alig néhány" érintettje van a 239 olimpiai küzdelem után meghozott döntésnek. A kizárt bírók és játékvezetők nem működhetnek közre a továbbiakban a riói mérkőzéseken, de az eddigi eredményeken már nem változtatnak.
Korábban az ír harmatsúlyú ökölvívó, Michael Conlan azt közölte, a bírók elcsalták az orosz Vlagyimir Nyikityin ellen egyhangú pontozással elveszített keddi negyeddöntőjét a riói olimpián.
"A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) egész egyszerűen korrupt. Mivel Oroszország doppingolni már nem tud, így a bíróknak fizet többet" – mondta a londoni olimpia bronzérmese hozzátéve, hogy nem fog többet AIBA-versenyen indulni.
A nemzetközi szövetség akkor szóvivőjén keresztül reagált a vádakra. "Conlan világbajnokként nagy elvárásokkal érkezett Rióba és érthetően csalódott, amiért kikapott. Ugyanakkor ez a magánvéleménye. Az AIBA mindent megtesz, hogy becsületes versenykörülményeket biztosítson."
Nem ez volt az első eset a riói olimpián, hogy nem mindenki osztotta a pontozók véleményét. A nehézsúlyú ökölvívók hétfői döntőjében a közönség nemtetszésének adott hangot, amikor egyhangú pontozással az orosz Jevgenyij Tiscsenkót hirdették ki győztesnek a kazah Vaszilij Levittel szemben. Az orosz tisztségviselők nem kívántak reagálni a történtekre.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.