Rio: megvan a magyar csapat nyolcadik érme

A 27 éves Csonka András asztaliteniszben kapott ki a kínai címvédőtől, így ezüstérmet nyert.

  • MTI MTI
Rio: megvan a magyar csapat nyolcadik érme

Az asztaliteniszező Csonka András ezüstérmet szerzett az S8-as kategória versenyében a riói paralimpia keddi versenynapján. Ezzel megvan a magyar paralimpiai csapat nyolcadik érme.

 A 27 éves sportoló, aki oxigénhiánnyal született, és emiatt a jobb karját csak nagyon korlátozottan tudja használni, a kínai címvédővel, Csao Suajjal játszott a döntőben, és sima 3-0-s vereséget szenvedett.

A 24 éves Tóth Tamás hétfőn nyert bronzérmet az S9-es sérültségi kategória 100 méteres gyorsúszó számában. Tóth érmével együtt három ezüstöt és négy bronzérmet szereztek eddig a magyarok a riói paralimpián.

Ebből kettőt, egy ezüstöt és egy bronzot a 16 éves Pap Bianka szerzett különböző úszószámokban:

Újabb érmet szerzett Rióban a 16 éves magyar parasportoló

Pap Bianka az ezüst után a bronzérmet is megszerezte 200 méter vegyesen. "Hihetetlen számomra, hogy már két érmet szereztem, próbálom felfogni, de szerintem ez nem mostanában fog sikerülni" - mondta a szigetvári születésű sportoló.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.