„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az Angol Labdarúgó Szövetség törekszik arra, hogy a brit nemzetek közös csapatot alkossanak a 2020-as tokiói olimpián.
A 2012-es londoni ötkarikás játékok férfi és női futballtornáján is közösen indultak a britek, idén augusztusban Rio de Janeiróban viszont nem voltak ott. Skócia, Wales és Észak-Írország szövetségének vezetői azért aggódnak, hogy elveszíthetik önálló státuszukat a nemzetközi szövetségben (FIFA), ha egységes csapatot alkotnak.
Az FA vezérigazgatója, Martin Glenn elmondta: nem kell emiatt aggódni, mert a kérdést a FIFA korábbi és jelenlegi elnökével, Joseph Blatterrel és Gianni Infantinóval is tisztázták, ezért az európai szövetség (UEFA) athéni kongresszusán már meg is kezdték az egyeztetéseket. Hozzátette: a legfontosabb kérdés az, hogy mindegyik brit nemzetnek érdekében áll-e a közös versenyzés.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.