Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az első helyen rangsorolt, címvédő cseh Tomas Berdych nyerte meg a kínai Sencsenben rendezett, 641 ezer dollár (174,9 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a harmadikként kiemelt francia Richard Gasquet-t.
A 31 éves bajnok a második szettben 5:4-nél nem tudta kiszerválni a meccset, és végül háromjátszmás mérkőzésen szerezte meg pályafutása 13. trófeáját.
Eredmény, döntő: Berdych (cseh, 1.)-Gasquet (francia, 3.) 7:6 (7-5), 6:7 (2-7), 6:3
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.