szerző:
MTI

Björn Kuipers lesz a pénteki Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtező játékvezetője.

A 43 esztendős, civilben szupermarket-tulajdonos bíró tíz éve vezet nemzetközi találkozókat, és magyar-svájci párharcban sem először működik közre, 2006 nyarán ugyanis ő dirigálta a Grasshoppers-Bp. Honvéd (2-0) meccset az UEFA Kupa selejtezőjének második fordulójában. A kispestieknek 2007-ben és 2008-ban is vezetett európai kupameccset.

A Bajnokok Ligája csoportkörében 2009-től foglalkoztatják rendszeresen, például a Debrecen-Liverpool (0-1) meccsnek is ő volt a játékvezetője. 2013 tavaszán Európa Liga-döntőt, egy évvel később BL-finálét vezetett, a 2012-es Európa-bajnokságon két, a 2014-es világbajnokságon és az idei kontinenstornán egyaránt három meccs jutott neki.

A magyar felnőtt válogatott is játszott már Kuipers bíráskodásával: 2009 tavaszán 1-0-ra győzött az albánok otthonában.

A Magyarország-Svájc vb-selejtező pénteken 20.45-kor kezdődik a Groupama Arénában.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Curtis pótolta az elfelejtett interjút: beszélt Balázsékkal

Curtis pótolta az elfelejtett interjút: beszélt Balázsékkal

Feleséget keres Samu, a láma

Feleséget keres Samu, a láma

A Huawei azonnal megköszönte a Samsungnak a Galaxy S10-et, de még hogy...

A Huawei azonnal megköszönte a Samsungnak a Galaxy S10-et, de még hogy...

Az idő drog - itt a colorStar új nagylemeze!

Az idő drog - itt a colorStar új nagylemeze!

Szerzői jogsértés miatt bűnösnek mondták ki a Facebookot Olaszországban

Szerzői jogsértés miatt bűnösnek mondták ki a Facebookot Olaszországban

Megváltozott a tulajdonosokat sújtó, ellentmondásos lakásbérlési jogszabály

Megváltozott a tulajdonosokat sújtó, ellentmondásos lakásbérlési jogszabály