Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel az Origo cikke szerint már közölte a mesteredzővel, hogy mással folytatja a munkát.
A lap úgy tudja, hogy Kammerer továbbra is győri versenyző marad, a másik három sportoló pedig a Vasasból az Újpestbe igazolhat, bár a két klub erről egyelőre nem tudott megegyezni.
Kammererék június 9-én másodszorra is kikaptak a válogatón, így eldőlt, hogy nem vehetnek részt az idei ötkarikás játékokon. Helyettük a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású négyes vívta ki az indulás jogát, ám Dombvári doppingügye miatt végül Somorácz Tamás utazott. A kvartett a B döntőben a 3. helyen végzett.
A 74 éves Fábiánnénak nem volt versenyzője a riói olimpián.