szerző:
MTI

A focisták érdekvédelmi szervezete szerint átlagos fizetése van a többségnek, de a felmérésük alapján azért nyomorogniuk így sem kell, csak luxusautóra nem telik.

Bár nemrég arról számoltunk be, hogy a világ legjobban kereső focistái, élükön Cristiano Ronaldóval 15-20 millió dollárt keresnek évente, a futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet, a FIFPro kutatása szerint egy átlagos labdarúgó élete távol áll a sikertől és a csillogástól.

A FIFPro kedden hozta nyilvánosságra felmérését, amelyből kiderült, hogy a megkérdezett 14 ezer játékos hatvan százaléka havi kétezer dollárnál (580 ezer forintnál) kevesebbet keres, tízből négyen pedig már megtapasztalták, milyen, ha nem érkezik meg időben a fizetésük.

A Manchesteri Egyetemmel közösen európai, észak- és dél-amerikai, valamint afrikai országokban készített felmérés szerint a közvélemény hiába gondolja azt, hogy a labdarúgók döntő többsége drága autókkal jár, s hatalmas házakban él, a valóság ennél sokkal sivárabb: a szervezet szerint egy átlagos játékos az alacsony fizetések, a késedelmes juttatás és a megfélemlítés miatt szenved.

A FIFPro elnöke azt mondta, a focisták nagy többsége átlagos fizetésből él, rövid karrierje van, amely után bizonytalan jövővel kell szembenéznie, ennek ellenére a kutatás szerint a világ labdarúgóinak 40,3 százaléka többet keres, mint havi kétezer dollár. A maradék hatvan százalékból 14,5 százaléknyian 1000 és 2000 dollár között (290 ezer-680 ezer forint között), 24,6 százaléknyian 300 és 1000 dollár között keresnek, 20,6 százaléknak pedig kevesebb jut, mint havi 300 dollár (kb. 90 ezer forint).

A szövetség azt szeretné elérni, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) jobban figyeljen oda, és ha például egy klub több mint egy hónapig nem fizet a játékosának, akkor indítson eljárást. Ha pedig ez sem segít, büntesse meg az ország szövetségét" – tette hozzá Van Seggelen.

A megkérdezettek 41 százaléka nyilatkozott úgy, előfordult, hogy késett a fizetése. A gaboni, a bolíviai és a tunéziai bajnokságban játszók több mint 90 százaléka tett erről említést, de például a Törökországban szereplők 75 és a Romániában profiskodók 74 százaléka panaszkodott emiatt.

A felmérés arra is kitér, hogy a játékosok 16 százaléka kapott fenyegetéseket a szurkolóktól. Ez Skóciában és Olaszországban okozza a legnagyobb problémát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Vécépapírt halmozott fel egy német beszállító, hátha kifogynak a britek a Brexit miatt

Vécépapírt halmozott fel egy német beszállító, hátha kifogynak a britek a Brexit miatt

Felmentették a Magyar Posta hűtlen kezeléssel vádolt volt vezérét

Felmentették a Magyar Posta hűtlen kezeléssel vádolt volt vezérét

Egy csomó helyen ingyen kávézhatunk csütörtökön

Egy csomó helyen ingyen kávézhatunk csütörtökön

Bekeményített az EU: 466 000 000 000 forintnyi büntetést kapott a Google

Bekeményített az EU: 466 000 000 000 forintnyi büntetést kapott a Google

Sok rossz közül a legjobbat szavazta meg a Néppárt – a külföldi sajtó a Fidesz felfüggesztéséről

Sok rossz közül a legjobbat szavazta meg a Néppárt – a külföldi sajtó a Fidesz felfüggesztéséről

Több pénz reményében csúsztatják a kivitelezést az ingatlanfejlesztők

Több pénz reményében csúsztatják a kivitelezést az ingatlanfejlesztők