szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A holland Michael van Gerwen 2014 után másodszor nyerte meg a darts-világbajnokságot, ugyanis a hétfői döntőben 7-3-ra legyőzte a címvédő Gary Andersont.

A finálé az első négy szettben szoros csatát hozott, 2-2-re álltak a felek, aztán a 27 éves világelső beleerősített, így a hét nyert szettig tartó meccsen az elmúlt két alkalommal győztes skót riválisa már csak egyetlen játszmát tudott elcsenni tőle.

A döntőt egy közjáték is megzavarta, ugyanis a kilencedik játszma során egy néző a színpadra rohant és elragadta a világbajnoknak járó Sid Waddell-trófeát, de a biztonságiak hamar elkapták, így folytatódott a dobópárbaj.

Van Gerwen az egész vb-n fantasztikusan játszott, mind a hat mérkőzésén 100 pont feletti körátlaggal győzött. Végső sikeréért 350 ezer fonttal gazdagodott, míg Anderson 160 ezerrel vigasztalódhat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!