Tavasztól kérdéses, hogy szerepelhet-e az NB III.-ban, mert az átigazolásokban sem vehet részt a ki nem fizetett bérek miatt, és ügyvezetője sincs a klubnak. Ahogy az MTI beszámol róla, Molnár Tamás, a klub felügyelőbizottságának elnöke bejelentette, mivel a játékosok és a szakmai stáb három hónapja nem kapott bért, felmondtak. A gondok a klub 70 százalékos tulajdonosával lehetnek Molnár szerint, az AGS Sport Kft. nem teljesítette a korábbi vállalásait.
A tartozások miatt nincs esély arra, hogy a nagy múltú klub folytassa az NB III.-ban.
A Tatabánya fénykora a 80-as években volt, ekkor szerepeltek az UEFA Kupában, 1981-ben a Real Madridot, 1988-ban pedig a VfB Stuttgartot is legyőzte 2-1-re hazai pályán. Olyan játékosok fémjelezték a klubot, mint Kiprich József, Vincze István vagy Plotár Gyula.