Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak nincs vesztenivalója az Európa-bajnok portugálok elleni világbajnoki selejtezőn.
Bernd Storck szövetségi kapitány hétfő délelőtt a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, szombaton győzni szeretnének Lisszabonban, hiszen erre van szükség ahhoz, hogy a csapat versenyben maradjon a pótselejtezőt érő második helyért.
"Tudjuk, mit kell játszani a portugálok ellen, az Európa-bajnokságon már megmutattuk. Kilencven percünk van rá, hogy bizonyítsunk magunknak és a magyar szurkolóknak, akik mögöttünk állnak. Ahogy korábban is, magabiztosan akarunk futballozni, gólt akarunk rúgni" – nyilatkozta Storck.
Storck újságírói kérdésre, miszerint elégedetlen lenne-e a döntetlennel, azt mondta: "adják ide az egy pontot és elégedett leszek". Ugyanakkor soha nem lehet tudni előre, mi történik egy mérkőzésen – tette hozzá. A mérkőzés talán a szokásosnál is fontosabb, ezért a válogatott már öt nappal a találkozó előtt elutazik Portugáliába.
"Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen nekik is nagy szükségük van a három pontra. Azt gondolom, hogy a portugálok megpróbálják majd a mérkőzés jelentős részét kézben tartani, de biztos vagyok benne, hogy egy-egy labdaszerzés után nekünk is sok lehetőségünk akad majd. Ezeket a szituációkat kell majd okosan végig játszanunk" – mondta Szalai Ádám, a Hoffenheim csatára.
A magyarok négy forduló után hét ponttal a harmadik helyen állnak a százszázalékos svájciak és a kilenc ponttal második portugálok mögött. Ha Storck csapata győz az Európa-bajnok otthonában, akkor előlép a pótselejtezőt érő második helyre, vereség esetén viszont már ötpontos hátrányba kerül.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.