Győri BL-siker: "Tudtuk, hogy mit kell tenni a győzelemért"

Nagy csatában, hosszabbítás után sikerült legyőznie a Győrnek a Vardart, így harmadszor is megnyernie a legrangosabb európai kézilabda-kupát, a Bajnokok Ligáját. A meccs után Ambros Martín edző azt mondta: egyszerűen jobbak voltak.

  • hvg.hu hvg.hu
Győri BL-siker:

Nagyszerűen kezdte a meccset, és végig jobb volt ellenfelénél a Győr - értékelte a megnyert Bajnokok Ligája-döntő után csapata teljesítményét Ambros Martín. "Néhány kép beugrott a tavalyi fináléból (akkor a Győr a Bukarest ellen játszott döntetlent, majd hetesekkel kikapott) , de azt mondtam a csapatnak: most a következő támadásra, védekezésre kell összpontosítanunk. Tudtam, nem szabad olyasmikkel foglalkozni, amik elterelik a figyelmünket a célról" - magyarázta, hozzátéve: szerencsére most sokkal jobb vége lett a történetnek, mint az elmúlt évben.

Nycke Groot, a négyes döntő legértékesebb, győri játékosa elmondta: fizikailag nagyon sokat kivett belőlük, hogy két nap alatt két meccset kellett játszaniuk, bár fel voltak készülve a megpróbáltatásokra. "Tudtuk, hogy nehéz lesz, de azt is, hogy mit kell tennünk a győzelemért. Bíztunk egymásban, és sikerült elérni a célt."

Irina Dibirova, aki csupán néhány hete vette át a Vardar vezetését - ő a szezonban a csapat harmadik edzője -, nem volt elragadtatva az eredménytől: szomorúan dicsérte a szervezést és a hangulatot, aztán gratulált az ellenfélnek, valamint a saját lányainak a helytállásért.

Az ellenfél csapatából a Vardarból távozó Anja Althaus nyilatkozott, s gratulált a Győrnek, elsősorban a fantasztikus védekezésért. Ő is egyetértett Martínnal abban, hogy Görbiczék jobban kezdték náluk a meccset, ők az elején buta hibákat követtek el. "De harcoltunk, leszegtük a fejünket, nem adtuk fel, és megpróbáltunk felzárkózni, de nem sikerült." Az érzelmei végül felülkerekedtek, s elsírta magát.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.