Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Hiába hosszabbították meg e nevezési határidőt, a Debrecen nem tudta rendezni nehézségeit.
Kilenc csapat indul az élvonalbeli magyar férfi jégkorong-bajnokság 2017/2018-as idényében.
A sportági szövetség (MJSZ) honlapja szerint kilenc együttes nevezett a pénteken lejárt határidőig, és eldőlt az is, hogy nem tudnak megoldást találni a Debrecen felnőtt férficsapatának szerepeltetésére. Az MJSZ elnöksége korábban meghosszabbította a nevezési határidőt abban a reményben, hogy a hajdúsági klubnak sikerül rendeznie pénzügyi nehézségeit.
Az élvonalban való indulástól már korábban visszalépett a szerb HK Beograd és felvették az osztrák Vienna Capitalst. A liga csapatai ugyanakkor jelezték, hogy nem támogatják a Galac indulását, így két romániai együttes, a Brassó és a Csíkszereda játszik majd a magyar elitosztályban.
A következő csapatok neveztek a Liga-küzdelmekre: ASC Corona 2010 Brassó, Dunaújvárosi Acélbikák, DVTK Jegesmedvék, EV Vienna Capitals, Fehérvári Titánok, Ferencvárosi Torna Club, MAC Budapest, UTE, SC Csíkszereda
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.