A horvát válogatott lesz a magyar csapat ellenfele a férfi vízilabdázók szombati fináléjában a magyarországi vizes világbajnokságon, mivel az elődöntőben 12-11-re legyőzte a szerb együttest.
A találkozó forgatókönyve sokáig az volt, hogy a legutóbbi vb-t megnyerő – illetve az aktuális olimpiai és Európa-bajnok – szerbek vezetéshez jutottak, a horvátok pedig egyenlítettek. A hajrában azonban fordult a kocka. A legutóbbi öt vb-n érmet szerző horvátok a negyedik negyed közepén, 11-10-nél vezettek először a találkozón, a szerbek pedig csak egyszer tudtak egyenlíteni, 12-11 után másodjára már nem.
A szombati finálé 20.30-as kezdési időpontja és helyszíne – a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda – még változhat, erről pénteken születhet végleges döntés.