Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Hajduk Split magyar játékosa, a horvát bajnokság előző évi gólkirálya műtét elé néz.
A 27 éves magyar csatár vasárnap a szünet után lépett pályára a Dinamo Zagreb elleni rangadón, de a 74. percben le kellett cserélni, az orvosi vizsgálatok pedig megállapították, hogy elszakadt a keresztszalag a bal térdében.
Futácsot 2015 novemberében egyszer már meg kellett küzdenie ugyanezzel a problémával, akkor több mint fél évet hagyott ki. Mostani műtétje után várhatóan a jövő év elején állhat ismét edzésbe, és márciusban szerepelhet újra mérkőzésen.
"Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk a hír hallatán. Jól tudjuk, milyen fontos játékosunk Márkó, és értékeljük, milyen sokat tett a sikereinkért az előző szezonban, ezért most új szerződést fogunk kínálni neki" - nyilatkozta Mario Branco sportigazgató.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.