Felgyújtották egy bringás csapat buszát a Vueltán

Az Aqua Blue Sport busza teljesen kiégett.

  • MTI MTI
Felgyújtották egy bringás csapat buszát a Vueltán

Az éppen Almeríában állomásozó mezőny ír központú együttesének busza alá az elkövető egy matracot tolt be, majd meggyújtotta azt – közölte a csapat hivatalos Twitter-oldalán, amelyen fotókat is közzétett a járműről. Hozzátették, az 55 éves feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta.

Az Aqua Blue Sport most vesz részt először nagy körversenyen, versenyzőik más csapatok buszain jutottak el a Vuelta csütörtöki, 12. szakaszának motrili rajtjához.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.