„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Keretet hirdetett Storck. Bödének és Ugrainak is csak két gólja van a szezonban. Fájó, hogy a keretbe csak egy Felcsúton focizó csillag került be.
A kapitány közzétette, kikre számít a Svájc (október 7-e, idegenben) és a Feröer-szigetek (október 10-e, itthon) elleni vb-selejtezőkön. A légiósok közül Szalai Ádám sérült, Priskin Tamás eltiltott, Nemanja Nikolics pedig amerikai csapatára koncentrál.
A két rendelkezésre álló, és korábban is kerettag Böde Dániel és Eppel Márton mellé a diósgyőri Ugrai Rolandot hívta meg Bernd Storck, míg egy sorral hátrébb Sallai Roland is csatlakozik a kerethez. Ugrai korábban már volt tagja a bő keretnek, de tétmérkőzésre készülő csapatba még nem kapott meghívót korábban.
A portugálok ellen ötödik sárga lapjukat begyűjtő két játékos közül nemcsak Dzsudzsák Balázsra számít a kapitány, hanem Fiola Attilára is, hiszen a selejtezősorozatot záró Feröer-szigetek elleni mérkőzésen már mindketten pályára léphetnek, amennyiben Bernd Storck szerepeltetésük mellett dönt.
A teljes keret:
Kapusok:
Védők:
Középpályások:
Támadók:
(MLSZ)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.