Megint kibabrált az időjárás Miklós Edittel

Az erős havazás miatt módosítani kellett a programot a hétvégi alpesisí-világkupán, a franciaországi Val d’Isere-ben. Miklós Edit fő számát, a lesiklást nem tudják megrendezni, így szombaton szuperóriás-műlesiklásban állhat rajthoz a mezőny.

  • hvg.hu hvg.hu
Megint kibabrált az időjárás Miklós Edittel

A sérülése után Lake Louise-ban sikerrel visszatérő Miklós Edit számára a svájci St. Moritzban rendezett múlt heti világkupa sem a tervek szerint alakult: a három versenyből kettőt töröltek a szervezők a rossz időjárás miatt.

A mostani hétvégén rendeztek volna lesiklást és szuperóriás-műlesiklást a női mezőnynek, ahol világkupa-dobogós sízőnk szeretett volna a tengerentúli 14. helyezéséhez hasonló eredményt produkálni a leggyorsabb versenyszámban.

Ez fontos helyszín Miklós Edit életében, miután itt versenyzett először a világkupán még 2005-ben. Két évvel ezelőtt lesiklásban 9. lett, tavaly és 2013-ban tizenkettedikként ért célba. 

Az intenzív havazás azonban lehetetlenné tette már a csütörtöki és a pénteki edzés lebonyolítását is, így a lesiklóversenyt, ha ideálisak lennének a körülmények a hétvégén, akkor sem rendezhetnék meg.

Miklós Edit célja a rövidebb gyorsasági számban a formába lendülés és a világkupa pontszerzés.