Hazavághatja Murray szezonját a csípője

Csípősérülése miatt már az első mérkőzése előtt visszalépett a brisbane-i tenisztornától a korábbi világelső, Andy Murray.

  • MTI MTI
Hazavághatja Murray szezonját a csípője

A világranglistán 16. skót játékosnak ez lett volna az első versenye azután, hogy júliusban – már sérülten – elvesztette  wimbledoni negyeddöntőjét. A csípőjét fájlaló teniszező azóta mindössze két bemutató mérkőzést játszott.

"Nagyon csalódott vagyok, hogy vissza kellett lépnem, de a US Open óta végzett konzervatív kezelés után még nem értem el azt a szintet, amit szerettem volna" – írta a közösségi médiában a játékos. Hozzátette, az is lehet, hogy meg kell műteni a csípőjét, ám mivel erősen kérdéses, hogy az esetleges operáció meghozná-e a kívánt eredményt, ez csak a második számú opció.

"Meg kell ezt is fontolnom, de remélem, nem lesz rá szükség" – utalt a műtétre Murray, aki egyelőre Ausztráliában marad, és valószínűleg a hétvégén dönti el, vállalja-e az indulást Melbourne-ben a január 15-én kezdődő Australian Openen.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.