szerző:
MTI

A magyar szövetségi kapitány szerint Miklós Edit nem ájult el a rosszul sikerült szuperóriás-műlesiklás után, valamint a bal lába sértetlen maradt. A jobb lábát megröntgenezték a villachi kórházban, és a sportoló orvosa dönti el, hogyan tovább, szükség lesz-e műtétre.

További vizsgálatok alapján dől majd el, meg kell-e műteni Miklós Editet, aki a szombati szuperóriás-műlesiklásnál sérült meg az ausztriai Bad Kleinkirchheimben. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a versenyző "jobb térdében szalagszakadás történt".

A phjongcshangi téli olimpiára készülő síző 50-es rajtszámmal vágott neki a pályának, és az utolsó kaput kihagyva haladt át a célvonalon, hanyatt esett, a hátán többször megpördült, majd percekig mozdulatlanul feküdt a havon. Rövid idő múlva a mentők hordágyra tették és helikopterrel a villachi kórházba szállították.

©

Ott megröntgenezték, majd úgy döntöttek: a tavalyi műtétét végző kezelőorvosa, Christian Schenk nyilatkozzon arról, hogy olimpiai részvétele és a jövője szempontjából mi a megfelelő eljárás.

A versenyen jelenlevő Stark Márton szövetségi kapitány elmondása szerint Miklós Edit nem vesztette el az eszméletét.

"A célegyenes előtt túl közel ment az egyik kapuhoz, korrigált, de úgy érezte, mintha valami elvitte volna a lábát. Ezek után nem akarta megterhelni a jobb térdét, és ezért csak úgy tudott megállni a célban, hogy eldőlt. A jobb lábában fájdalmat érzett, a bal lába szerencsére sértetlen maradt. Pozitívak vagyunk, és reméljük, semmi olyan komoly sérülés nem történt, ami miatt ki kell hagynia az olimpiát” – mondta.

Ha csak a belső szalag sérült meg, elkerülhető a műtét, de ha a keresztszalag, akkor várhatóan megműtik a versenyzőt – tette hozzá.

©

Miklós Edit szinte napra pontosan egy éve sérült meg az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben, a világkupa edzésén, miután mindkét térdét meg kellett műteni. Küzdelmes rehabilitációs időszak következett számára, majd augusztusban kezdte el a havas edzéseket, és december elején tért vissza, Lake Louise-ban a világkupa-sorozatba.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Elítélték a volt horvát kormányfőt és a Mol-Ina per még csak most jön

Elítélték a volt horvát kormányfőt és a Mol-Ina per még csak most jön

Aki most dob piacra egy panellakást, már karácsonyra a pénzénél lehet

Aki most dob piacra egy panellakást, már karácsonyra a pénzénél lehet

Rangos díjat érdemelt ki az Orbán-féle luxusrepülőzést megíró cikk

Rangos díjat érdemelt ki az Orbán-féle luxusrepülőzést megíró cikk

Erre a befejezésre nem számítanál: a bácsi és a hinta

Erre a befejezésre nem számítanál: a bácsi és a hinta

Vegye fontolóra a következményeket - üzeni a nukleáris megállapodást felmondó Trumpnak a német külügyminiszter

Vegye fontolóra a következményeket - üzeni a nukleáris megállapodást felmondó Trumpnak a német külügyminiszter

Valaki 172 millió forintot adott egy 5,5 kilós meteoritért, de nem is csoda

Valaki 172 millió forintot adott egy 5,5 kilós meteoritért, de nem is csoda