szerző:
MTI

A címvédő Martin Fourcade nyerte a sílövők férfi 12,5 kilométeres üldözéses versenyét a pjongcsangi téli olimpia hétfői napján, begyűjtve ezzel pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét.

Korábban ebben a számban még soha nem volt címvédés a játékokon, és az sem fordult még elő, hogy az aktuális világbajnok nyerje az olimpiát is.

A vasárnapi sprintversenyben meglepetésre csupán nyolcadik francia 22 másodperces hátránnyal vágott neki a távnak az elsőként induló német Arnd Peifferhez képest, aki a második lövészet után még vezetett. A harmadik lövészethez aztán heten szinte egyszerre érkeztek, s a helyzetből a legjobban a 29 éves Fourcade jött ki, miután ő volt az egyetlen, aki nem hibázott, a többiekre pedig büntetőkör várt.

A francia sztár a folytatásban nagy tempót diktált, egyedül kezdte meg az utolsó lövészetet, ismét ötből öt volt a találati aránya, ekkor pedig már tudta, hogy senki nem fogja megelőzni, ezt jelezte is azzal, hogy az öklével a levegőbe csapott.

Nagy meglepetésre a svédeké lett az ezüst a 14. helyről induló Sebastian Samuelssonnak köszönhetően, míg a harmadik helyen a német Benedikt Doll futott be.

A sprintben győztes Peiffer nyolcadikként zárt.

A sílövőknél a sprintversenyek befutási sorrendje határozza meg az üldözéses számok indulási sorrendjét.

Eredmények: sílövészet, férfi 12,5 km üldözéses
olimpiai bajnok: Martin Fourcade (Franciaország) 32:51.7 (1 büntetőkör)
2. Sebastian Samuelsson (Svédország) 12 mp hátrány (1 büntetőkör)
3. Benedikt Doll (Németország) 15.1 mp h. (1 büntetőkör)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ezért nem tudunk lemondani a státusszimbólumokról

Ezért nem tudunk lemondani a státusszimbólumokról

Foggal-körömmel védi vadászterületét a Mészáros família a pernyertes vadászokkal szemben

Foggal-körömmel védi vadászterületét a Mészáros família a pernyertes vadászokkal szemben

Nicole Kidman: Befolyásos emberhez mentem hozzá, ez megvédett a zaklatástól

Nicole Kidman: Befolyásos emberhez mentem hozzá, ez megvédett a zaklatástól

Furán cáfol Vajna: szerinte nem lesz változás, a TV2 marad, ahol van

Furán cáfol Vajna: szerinte nem lesz változás, a TV2 marad, ahol van

Schwarzenegger a magyar birkózóknak szurkol

Schwarzenegger a magyar birkózóknak szurkol

A posta idén mindenkinek kiviszi a karácsonyi ajándékot. Egy feltétellel

A posta idén mindenkinek kiviszi a karácsonyi ajándékot. Egy feltétellel