szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Dühös kommentek százait kapta rövid idő alatt Bogdán Ádám, a Liverpool magyar kapusa, miután a magyar válogatottban is szerepelt hálóőr nevében olyan Instagram-poszt kezdett keringeni a neten, amely szerint a Manchester Unitednak szurkol.

A Liverpool csapatával szerződésben álló Bogdán Ádám nevével ellátott Instagram-bejegyzés bőszítette fel a szurkolókat. A képen ez állt: „Szálljon magasan a vörös zászló, a Manchester United örökké élni fog”.

A dühhullám csak az után csitult el, hogy Bogdán megerősítette, nem ő tette fel a képet a világhálóra. „Természetesen az egész kép egy kamu” – nyilatkozta a 30 éves sportoló. A választás nem volt véletlen: a Liverpool és a Manchester United szurkolói nem egymás kölcsönös szeretetéről híresek.

Bogdán liverpooli bemutatkozása 2015-ben nem sikerült túl jól, egy labdát elejtett, s a Watford játékosa kihasználta az adódó alkalmat. Bogdán a tavalyi szezonban a Wigan Athleticnél volt kölcsönben, onnan tért vissza a híres kikötőváros csapatához, ahol az utóbbi időben nyújtott teljesítményét továbbra is komolyan bírálják.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Figyelmeztet az erdészet, kerüljék el a túrázók a Rám-szakadékot

Figyelmeztet az erdészet, kerüljék el a túrázók a Rám-szakadékot

Az ellenzéki együttműködés kulisszatitkai: A "legnagyobb arcú" pártot próbálják megrendszabályozni

Az ellenzéki együttműködés kulisszatitkai: A "legnagyobb arcú" pártot próbálják megrendszabályozni

A Ferencváros és a Felcsút sem jutott a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé

A Ferencváros és a Felcsút sem jutott a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé