Visszavonul minden idők legeredményesebb téli olimpikonja

Marit Björgen pénteken jelentette be, hogy nem versenyez többé.

  • MTI MTI
Visszavonul minden idők legeredményesebb téli olimpikonja
AFP / Odd Andersen

"Nem érzem, hogy lenne akkora motivációm, ami szükséges lenne ahhoz, hogy még egy szezont végigcsináljak százszázalékosan. Ezért döntöttem a visszavonulás mellett" – mondta a norvég sífutó az állami televíziónak.

A 38 éves Björgen 8 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet gyűjtött az öt olimpiai szereplése alkalmával, diadalaiból ötöt egyéniben szerzett. Februárban a pjongcsangi játékokon 2 aranyat, 1 ezüstöt és 2 bronzot nyert, ezzel előzte meg az örökrangsorban addig élen álló, pályafutása befejezését kedden bejelentő honfitársát, Ole Einar Björndalen sílövőt.

A sporttörténelmi sikert éppen az utolsó számban, a 30 kilométeres klasszikus stílusú versenyben aratta, amelyen közel kétperces előnnyel utasította maga mögé a riválisait.

Björgen nemcsak az olimpiákon remekelt, ugyanis 18-szoros világbajnok, illetve 303 egyéni világkupafutamából 114-et megnyert.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.