Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A címvédő házigazdaként 16 góllal győzött a szlovén Krim Mercator Ljubljana ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.
A vendégek szereztek vezetést, de Eduarda Amorim gyorsan egyenlített. A világbajnok brazil átlövőnek ez volt az ötszázadik gólja a Bajnokok Ligájában győri színekben.
A folytatásban a nyáron igazolt francia Amandine Leynaud védéseivel és a norvég Kari Brattset góljaival növelte előnyét az ETO, amelynek dolgát a szlovénok időnként némileg megnehezítették, ennek ellenére kilenc találat volt a különbség a szünetben (18-9).
Az első félidőben a hazaiak csaknem kilencven százalékos hatékonysággal lőttek kapura.
A második felvonás első percében alakult ki először tízgólos különbség a csapatok között, így a házigazdák nyugodtan pályára küldhették cserejátékosaikat, és gyakorolhatták az eddiginél gyorsabb támadójátékot, amit a nyáron kinevezett vezetőedző, Danyi Gábor kér a csapatától.
A fiatal ljubljanai együttes a meccs utolsó negyedórájában is igyekezett tartani magát, de a címvédő fölényes sikerét nem tudta megakadályozni. A szlovén csapat legeredményesebb játékosa Tamara Mavsar volt öt góllal.
A két csapat 17. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a Győr három döntetlen mellett a 14. sikerét aratta.
A győriek jövő vasárnap a horvát Podravka Koprivnica otthonában folytatják szereplésüket a BL csoportkörében, a Ferencváros pedig a norvég Vipers Kristiansand együttesét fogadja Érden, ugyancsak vasárnap.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.