A Leicester City csak a baleset utáni napon erősítette meg, hogy a tulajdonos is a helikopteren volt, amikor az a West Hammel hazai pályán játszott Premier League-mérkőzés után a levegőbe emelkedett, majd néhány másodperc múlva lezuhant a King Power-stadion melletti parkolóban.
A brit sajtóban hétfőn aztán megjelent az első felvétel az összesen öt halálos áldozatot követelő balesetről, amelyet egy környékbeli térfigyelő kamera rögzített.
A balesetben Vicsáj Srivaddhanaprabha mellett meghalt az asszisztense, Kaveporn Punpare és egy korábbi thai szépségkirálynő, Nursara Suknamai, valamint a helikopter pilótája, Eric Swaffer és barátnője, Izabela Roza Lechowicz.
Az illetékes brit hatóság, az AAIB vizsgálja a baleset körülményeit. Hétfői közleményük szerint még vasárnap megtalálták a helikopter központi hang- és adatrögzítő berendezését, és már dolgoznak az adatok kinyerésén. Azt is jelezték, hogy munkatársaik legalább a hét végéig a helyszínen is vizsgálódnak majd, aztán a roncsokat a farnborough-i központjukba szállítják. Arra kérték a szemtanúkat, főleg azokat, akik videóra is vették a balesetet, hogy jelentkezzenek a rendőrségen – írta a Leicester Mercury.
A Leicester City stadionjánál hétfőn megemlékezést tartottak, amelyen részt vett az egész csapat, valamint Srivaddhanaprabha özvegye és négy gyermekük is.