Mayweather visszatér a ringbe

December 31-én Japánban lép majd ringbe, de nem nagy ellenfele, Pacquaio ellen.

  • MTI MTI
Mayweather visszatér a ringbe

A legendás Floyd Mayweather hétfői bejelentése szerint felfüggeszti visszavonulását, és december 31-én Japánban ismét ringbe lép.

Mayweather, aki az ökölvívó karrierjét legutóbb tavaly augusztusban, az MMA-sztár Conor McGregor legyőzését követően fejezte be, Tokióban tartott sajtótájékoztatót, melyen jelezte, hogy szerződést kötött a japán RIZIN nevű, kevert harcművészetekkel foglalkozó szövetséggel. Ez alapján Szajtamában, a szervezet szilveszteri gáláján szerepel a 20 éves Naszukava Tensin ellen.

A nagy bejelentésen ugyanakkor nem derült ki, hogy a 41 éves szupersztár milyen szabályrendszerben küzd majd meg riválisával, aki elsősorban kick-boxos, viszont négy MMA-mérkőzése is volt már, és ezeket mind meg is nyerte.

"Amint megegyezünk a súlycsoportban és szabályrendszerben, tudatni fogjuk. Ez pedig a következő hetekben megtörténik" – mondta a Las Vegasban élő sportoló a sajtótájékoztatón, melyen Naszukava is jelen volt.

Mayweather a sajtóeseményen többek között azzal indokolta visszatérését, hogy szeretné az Egyesült Államokon kívül is megmutatni tudását és képességeit a világnak.

Szeptemberben Mayweather még arról beszélt, hogy egy másik legendás ökölvívóval, nagy ellenfelével, Manny Pacquaióval csap össze decemberben. Ehhez képest most egy pályája legelején tartó vetélytárssal bunyózik.

Ökölvívó karrierje során Mayweather 50 profi mérkőzést vívott, és valamennyit megnyerte. Először a 49. meccs után vonult vissza 2015 szeptemberében, ám tavaly egy meccsre visszatért, melyen nagyon simán verte McGregort.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.