És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Az előző idényben bronzérmes és a Bajnokok Ligájában elődöntős AS Roma meglepetésre kikapott az Udinese vendégeként (1-0) az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának nyitómérkőzésén.
A hazaiak hét nyeretlen bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot, amellyel kikerültek a kieső zónából. A farkasok vereségükkel lépéshátrányba kerültek riválisaikkal szemben, és ha a szezon végéig szeretnének nyomást gyakorolni a már most 6 ponttal a mezőny előtt járó Juventusra, akkor nem engedhetnek meg maguknak hasonló botlásokat.
A kiscsapatnak számító Eibar nagy meglepetésre három góllal (3-0) nyert a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A baszk csapat ezzel megszilárdította helyét a középmezőny elején és 2 pontra megközelítette a királyi gárdát. Négy győzelem után először kapott ki Santiago Solari madridi vezetőedző, akinek ez volt az első meccse azóta, hogy véglegesítették a pozícióban. A baszk csapat, amely három bajnoki találkozó óta veretlen, története során először győzte le a Real Madridot az élvonalban.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.