szerző:
hvg.hu

A portugált kedden tette ki a menedzseri posztról a Manchester United, és már megnevezte ideiglenes utódját.

Szűkszavú közleményt adott ki kedden délelőtt a Manchester United, amelyben bejelentették: megköszönték az eddigi együttműködést csapatuk vezetőedzőjének, José Mourinhónak, és sok sikert kívánnak neki a jövőre. Megjegyezték: a portugál helyére az év végéig ideiglenes trénert neveznek ki, közben keresik azt, aki hosszú távon betöltheti a menedzseri posztot.

Szerda reggel az MU bejelentette, hogy a szezon végéig egykori játékosuk, a norvég Ole Gunnar Solskjaer irányítja a csapatot. Az excsatárnak még hazája miniszterelnöke, Erna Solberg is gratulált a kinevezéshez.

A két és fél év után menesztett Mourinho – aki angol Ligakupa és Európa Liga-győzelemre vezette a MU-t, most pedig továbbjutott a csapattal a Bajnokok Ligája csoportköréből – mindeddig nem szólalt meg, most azonban a Sky Sports újságírójának sikerült néhány mondatot kihúznia belőle. A portugál azonban nem árult el semmit.

A Londonban sétálgató edzőt arról kérdezte a riporter, mit tud elmondani az elmúlt 24 óra történéseiről, ő azonban csak annyit válaszolt: nem beszél. „Hiszen ismer” – tette hozzá.

„Nincs mit mondanom. Ismer. Ha sétálni akar velem, menjünk el Battersea-be. Nem zavar” – magyarázta a portugál, miközben nyugodt léptekkel haladt a célja felé. Arra a kérdésre sem válaszolt, milyen jövőbeli tervei vannak. „Nincs mit mondanom, viszlát” – zárta rövidre a beszélgetést.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

MTI Sport

Mourinho menesztésére fogadna? Nem keresne vele sokat

Az angol labdarúgó-bajnokságban dolgozó húsz vezetőedző közül José Mourinhónak, a Manchester United trénerének az elbocsátását tarja a legvalószínűbbnek az egyik legismertebb angol fogadóiroda.

Küszöbön az Iszlám Állam teljes veresége

Küszöbön az Iszlám Állam teljes veresége

Jól jár a szigetszentmiklósi polgármester a városba tervezett új ipari parkkal

Jól jár a szigetszentmiklósi polgármester a városba tervezett új ipari parkkal

Nem csak az Elios-projektek EU-s támogatásáról mondhat le a kormány

Nem csak az Elios-projektek EU-s támogatásáról mondhat le a kormány

"Kunhalmi megint nekiszaladt az alytónak?" - máris mém lett az MSZP helyesírási bakijából

"Kunhalmi megint nekiszaladt az alytónak?" - máris mém lett az MSZP helyesírási bakijából

Pálinkás József: Nem lehet tudománykampfot csinálni, a kormány nem érti, hogyan működik a kutatás

Pálinkás József: Nem lehet tudománykampfot csinálni, a kormány nem érti, hogyan működik a kutatás

5 kamera lesz rajta: jön a Nokia eddigi legizgalmasabb androidos telefonja

5 kamera lesz rajta: jön a Nokia eddigi legizgalmasabb androidos telefonja