szerző:
hvg.hu

Sorozatban harmadik, történetének ötödik Bajnokok Ligája-győzelméért harcolhat vasárnap a Győri Audi ETO KC. Görbicz Anitáék a budapesti négyes döntő első napján a norvég újoncot, a Vipers Kristiansandot győzték le a fináléba jutásért.

A mérkőzés előtt a győriek vezetőedzője, Danyi Gábor arról beszélt, hogy az eddigieknél megfontoltabb, statikusabb kézilabdát játszanak majd, a két csapat februári és márciusi találkozója ugyanis nagyon "futós" volt.

A zöld-fehérek valóban lassították a játékot, a védekezésük pedig olyannyira hatékony volt - kapusuk, Amandine Leynaud pedig olyan zseniálisan védett -, hogy a Vipers az első negyedórában csupán 4 gólig jutott. Eközben a Győr folyamatosan növelte az előnyét: mielőtt a norvégok vezetőedzője a 16. percben már másodszor jelezte, hogy időt kér, 10 gól állt a csapat neve mellett. Különösen Kari Brattset és Eduarda Amorin villogott, mindketten 3-3 gólt vágtak az ellenfélnek.

©

Bár a második időkérés után a norvégok szereztek egy gyors gólt, feljebb nem tudtak kapaszkodni: a hetesüket Kiss Éva simán fogta, miközben a másik oldalon Görbicz Anita előbb akcióból szerzett gólt, majd két büntetőt is értékesített. A másodikkal már 10 gólosra nőtt a különbség a két csapat között.

©

A félidő végéig a Vipers nyolc találatig jutott, a Győrnek pedig mindegyikre volt válasza, így 8-18-cal fordultak a csapatok.

A második játékrész éppen úgy kezdődött, mint az első: Brattset- és Amorim-gólokkal és Leynaud-védésekkel (8-20). A következő két támadásból a Vipers szerzett gólokat, amelyekre győri részről Bódi Bernadett válaszolt.

©

Már ekkor látszott, hogy a Vipers más mentalitással érkezett a pályára, harcoasabbá váltak és megpróbálták a gyors támadásokat erőltetni. Ezzel lassan elkezdték ledolgozni a hátrányukat - ebben Emilie Arntzen és Silje Waade jeleskedett. Danyi Gábor 15-23-nál úgy döntött, Leynaud helyett Kari Grimsbőt állítja a kapuba, a következő, sikeres norvég támadás után pedig időt is kért.

©

A 9-10 gólos különbség ettől kezdve állandósult a Győr javára, a norvég együttes Grimsbővel nem tudott mit kezdeni. Bódi Bernadett találata a 26. percben pedig 11-re növelte az előnyt. A meccsnek ezen a pontján a zöld-fehérek valamennyi játékosa betalált már az ellenfélnek.

©

Az újonc az utolsó percekre Grimsbőt Kiss Éva váltotta, akinek hármat lőtt az újonc. A mérkőzés utolsó gólja Görbicz hetese volt - a szélső valamennyi büntetőjét sikerrel értékesítette -, a meccset pedig a norvégok  erőtlen időn túli szabaddobása zárta.

Vipers Kristianstad-Győri Audi ETO KC 22-31.

A címvédő ellenfele az orosz Rosztov-Don és a francia Metz HB 18 órakor kezdődő mérkőzésének győztese lesz a vasárnapi fináléban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Sport

Női kézilabda NB I: bajnok lett a Győr

A Győri Audi ETO KC végig vezetve 33-29-re győzött a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szombati játéknapján, ezzel biztosította újabb címvédését.

Ha Fonyódnál szállna vonatra, van egy rossz hírünk

Ha Fonyódnál szállna vonatra, van egy rossz hírünk

A Huawei alapítója szerint Amerika alábecsüli az erejüket

A Huawei alapítója szerint Amerika alábecsüli az erejüket

Meghalt Niki Lauda

Meghalt Niki Lauda

Kiborult Madonna előadásán az izraeli kulturális miniszter

Kiborult Madonna előadásán az izraeli kulturális miniszter

Évek óta Csányi és Mészáros kapja a legtöbbet az uniós mezőgazdasági pénzekből

Évek óta Csányi és Mészáros kapja a legtöbbet az uniós mezőgazdasági pénzekből

Naponta 10 ember lábát amputálják cukorbetegség miatt

Naponta 10 ember lábát amputálják cukorbetegség miatt