Döntöttek a katari vébéről, marad az eredeti terv

Nem emelik 48 csapatosra a 2022-es labdarúgó-világbajnokság mezőnyét, azaz Katarban – az eredeti terveknek megfelelően – 32 válogatott lesz jelen.

  • MTI MTI
Döntöttek a katari vébéről, marad az eredeti terv

"Az összes érintett fél részvételével végzett alapos és átfogó konzultációs folyamat után azt a következtetést vontuk le, hogy a jelenlegi körülmények között egy ilyen javaslatot nem lehet most végrehajtani" – olvasható a nemzetközi szövetség (FIFA) szerdai közleményében.

A FIFA 2017 januárjában határozott arról, hogy a 2026-os világbajnokságtól kezdve 48 csapatosra bővíti az eddig 32-es mezőnyt, majd Gianni Infantino elnök tavaly október végén beszélt először annak lehetőségéről, hogy erre már a 2022-es, katari tornán sor kerülhet. Erről június elején Párizsban döntött volna a szervezet, amely korábban kimondta, a bővítéshez Katarnak szüksége van legalább egy környékbeli országra, ahol szintén lehet mérkőzéseket rendezni.

A FIFA elsősorban a kevés idővel indokolta a mostani határozatot, ugyanis a belépő másik rendezőre gyakorolt logisztikai hatás részletes és szükséges értékelése miatt a júniusi határidőig nem született volna meg a döntés a másik házigazdáról.

A bővítést nagyban akadályozta, hogy Katar potenciális partnerei közül a Perzsa-öböl több államával, így Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel feszült a politikai viszonya. Ezek az államok – Egyiptommal kiegészülve – 2017 nyarán diplomáciai és kereskedelmi bojkottot hirdettek Katarral szemben, arra hivatkozva, hogy támogatja a terrorizmust. A három év múlva esedékes vb házigazdája tagadta a vádakat.

A FIFA leszögezte: létszámemelés nem lesz napirenden a párizsi kongresszuson, azaz biztosan 2026-ban lesz először 48 csapat a vb-n, amelyet akkor az Egyesült Államok mellett Kanadában és Mexikóban rendeznek.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.