Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Korábban két pakisztáni sportlövő és egy sportvezető nem kapott beutazási vízumot, a NOB garanciát kapott, hogy nem ismétlődik meg az eset.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újra támogatja a nemzetközi sportesemények indiai szervezését, miután az indiai kormány garanciát adott, hogy a világ bármely országából érkező sportolóknak vízumot ad.
A NOB februárban döntött arról, hogy az ázsiai ország nem szervezhet olimpiai kvalifikációs versenyeket, mert két pakisztáni sportlövő, valamint sportvezető nem kapott beutazási vízumot az újdelhi ötkarikás selejtező világkupaversenyre. Sőt, akkor a NOB azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy ne ítéljék Indiának sporteseményeik rendezését.
India és Pakisztán függetlenné válása óta több háborút is vívott a vitatott hovatartozású Kasmír megszerzéséért, ám a konfliktust több mint hetven éve nem sikerült megnyugtatóan rendezni. A feszültség éppen februárban fokozódott, miután a Kasmír indiai felügyelet alatt álló részén elkövetett robbantásos merényletben egy félkatonai szervezet - az indiai rendőrség tartalékos ereje - 40 tagja életét vesztette.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.