szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csütörtöki győzelmével már több mint egy éve nem kapott ki a Liverpool az angol labdarúgó-bajnokságban.

„Nyilvánvalóan jó dolog” – így értékelte Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere csapata elképesztő veretlenségi sorozatát. A német edző aztán rögtön hozzátette: legfontosabb céljuk az, hogy megnyerjék a soron következő meccsüket.

„Még semmi nem ért véget, nekünk pedig bizonyítanunk kell, hogy készen állunk a következő feladatra. Valóban boldog vagyok, és büszke a játékosaimra, de nem szabad elbizakodottnak lennünk” – magyarázta Klopp, miután csapata csütörtökön 2-0-ra legyőzte a vendég Sheffield Unitedet.

Az éllovas Liverpool legutóbb tavaly január 3-án maradt alul a Premier League-ben, akkor a címvédő Manchester Citytől kapott ki 2-1-re. Azóta 37 bajnokin maradt veretlen, ezek közül 32 találkozót megnyert, és 101 pontja mellett 89 gólt szerzett.

A PL-ben korábban csak két csapat volt képes erre a bravúrra: az Arsenal veretlenségi sorozata 49 mérkőzésen át tartott – közte a teljes 2003-2004-es idénnyel, amelyben bajnok lett a londoni együttes –, a Chelsea pedig 2004. október 16. és 2005. november 6. között 40 találkozón nem kapott ki a bajnokságban.

A Liverpool a hazai kupasorozatokban az elmúlt egy esztendőben csak két vereséget szenvedett: januárban az FA Kupában a Wolverhampton Wandererstől kapott ki, decemberben pedig a Ligakupában – tartalékosan kiállva – az Aston Villával szemben maradt alul.

A nemzetközi porondon szintén kétszer kaptak ki a liverpooliak: a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán Barcelonában, majd a jelenlegi csoportkörben Nápolyban.

A Liverpool 2019-ben egyetlen hazai trófeát sem nyert, de nemzetközi színtéren kárpótolta magát: első angol klubként hódította el egy évben a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát, valamint a klubvilágbajnoki címet.

A csapat legközelebb vasárnap lép pályára, az FA Kupában a városi rivális Evertont fogadja – a párharc győztese a legjobb 32 közé kerül –, míg jövő szombaton, a PL 22. fordulójában a Tottenham Hotspurhöz látogat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!