Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nehéz helyzetben az Aston Villa.
Jó hajrájának köszönhetően a Liverpool 2-0-ra legyőzte a vendég Aston Villát az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában.
Jürgen Klopp együttese - azután, hogy csütörtökön, már bajnokként 4-0-ra kikapott a Manchester Citytől - a vasárnapi mérkőzés második félidejének közepéig visszafogott futballt produkált, azt követően viszont előbb Sadio Mané volt eredményes, majd a hajrában Curtis Jones biztosította be a sikert.
A vereséggel az Aston Villa továbbra is nagyon nehéz helyzetben van, öt fordulóval a vége előtt a kieső, 18. helyen áll.
Korábban:
Newcastle United-West Ham United 2-2 (1-1)
Burnley-Sheffield United 1-1 (1-0)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.