Ez történt az Eb második csoportkörének első játéknapján
percről percre

Ez történt az Eb második csoportkörének első játéknapján

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hengerelt az olasz csapat hazai pályán – percről percre követjük a 2021-es Európa-bajnokság hatodik napját is.

Most érkezett

Van, aki népviseletben szurkol

Méghozzá nagy átéléssel:

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
10 11 12 13 14
18

Golovin lő fölé

Dzyubától kapta a labdát, de nem küldte rá lendületből, túlságosan a jobb lábára akarta igazítania azt, majd fölérúgta.

Az első csere: Ozdoev helyére Zhemaletdinov érkezik

Ozdoev elfáradhatott, de így sem örül annak, hogy az edző lehívja a pályáról.

Átvették az irányítást a finnek

Az orosz közönség fütyül, de nincs mit tenni: egyelőre a finneké a második félidő, de a vezetés még mindig az oroszoknál van.

Ozdoev kapott csúnyát

Uronennel akadtak össze, Ozdoev nagyot esett, de fel tudott kelni.

Pukki lőtt hatalmasat

Safonovnak most kellett először védenie, ez volt a finnek első kapura tartó labdája (ha Pohjanpalo lesgólját nem számítjuk).

Golovin lőtt mellé

20 méterről a jobb alsó sarkot akarta kilőni, de mellérúgta.

Nyomnak a finnek

Pohjanpalo fejelt volna kapura, de az orosz védő megelőzte.

Pukki lőtte fölé

Erőszakos labdaszerzés után Pukki iramodhatott a kapura, de a védő éppen vissza tudott rá zárni. A finnek szögletet reklamálnak.

Karavaev ívelt középre, a finn kapusnál kötött ki a labda

Az orosz támadó pontosan Hradecky kezébe csúsztatta a játékszert.

1
10 11 12 13 14
18
Hozzászólások