Ez történt az Eb második csoportkörének első játéknapján
Utolsó frissítés:
Hengerelt az olasz csapat hazai pályán – percről percre követjük a 2021-es Európa-bajnokság hatodik napját is.
Most érkezett
Elindult a belga válogatott Dániába
Dániával meccsel holnap a belga válogatott, így már ma elindult a csapat Szentpétervárról Koppenhágába.
Érdekes mérkőzés lesz, az biztos, hiszen kérdéses, hogy a dánok mennyire tudták magukat összeszedni Christian Eriksen szombati szívmegállása után. Akkor a középpályást a füvön kellett újraéleszteni, ez pedig érthető módon sokkolta a dán csapatot.
- Oroszország 1-0-ra győzte le Finnországot a B csoportban.
- Közel 30 ezer török szurkoló előtt égett le Törökország, Wales szinte biztosan továbbjutott.
- Az első meccsen bombaerős Olaszország folytatta a menetelést Svájc ellen.
Percről percre
Fociimádók figyelem: bejelentették a Premier League hivatalos meccsnaptárát
Bár nem kapcsolódik az Európa-bajnoksághoz, de fontos focis információ, hogy ma reggel bejelentették az angol első osztályú Premier League meccsnaptárát a 2021-2022-es szezonra. A teljes naptár ide kattintva érhető el.
Büntető? Vagy mégsem?
Nem élete meccse volt Mats Hummelsnek a tegnapi német–francia összecsapás az F csoportban. Öngólt szerzett, ráadásul csapata képtelen volt nemhogy a győzelmet megszerezni, de még egyenlíteni is.
Hummelsnek azonban volt egy olyan megmozdulása is, ami erősen véleményes, mind a szakértők, mind a szurkolók szerint. A mérkőzés második félidejében a hirtelen meginduló Kylian Mbappét szerelte úgy, hogy a csatár két lába között becsúszva pöccintette el előle a labdát, majd a 16-oson belül felrúgta ezzel a franciát. Mbappé kiterült, büntetőt reklamált, azonban a bíró nem fújta be a büntetőt.
Olaszország ismét hazai pályán
Megint a Stadio Olimpicóban lép pályára Olaszország, azonban most a szombaton döntetlenező Svájc lesz az ellenfél. A szurkolók szerint a meccs toronymagas esélyesei az olaszok, azonban Svájc ahogy képes volt meglepni a walesi csapatot, most ugyanúgy képes lehet csúnya meglepetést okozni az olaszoknak is. Ráadásul a svájciak szeme előtt ott lebeg az is, hogy ha ma nyernek, akkor az a csoportelsőséget is jelentheti számukra.
Wales marad Bakuban, Törökországgal játszanak
Hétvégén döntetlent játszott egymással a csoportmérkőzések első körében Wales és Svájc, így Olaszország vezeti a 2021-es Európa-bajnokság A csoportját. Ez a helyzet ma változhat: ha a Gareth Bale támadó nevével fémjelzett walesi csapat ma képes megverni Törökországot, azzal saját továbbjutását talán nem, azonban a törökök kiesését garantálják.
A török válogatottnak tehát már vérre megy a játék: három gólt kaptak pénteken az olaszoktól, ma pedig a döntetlen sem elég nekik, ha tovább akarnak jutni az Eb nyolcaddöntőibe, vagyis jó eséllyel este hatkor egy izgalmas mérkőzést láthatunk, amit természetesen közvetítünk a hvg.hu-n is.
Szentpéterváron kezdődik az Európa-bajnokság hatodik napja
Finn–orosz mérkőzéssel kezd az Európa-bajnokság szerdán. A mérkőzést Szentpéterváron rendezik, ebben a stadionban tartották a Belgium–Oroszország-meccset is szombaton, ezt a belgák 3-0-ra behúzták.
A fogadóirodák szombati vereségük ellenére is az oroszokat tartják esélyesebbnek a győzelemre, a finnek a csoportban betöltött második helyüket is csak annak köszönhetik, hogy a dán válogatott tagjait sokkolta, hogy egyik csapattársuk, Christian Eriksen szívmegállás miatt összeesett a mérkőzésük kellős közepén.
A találkozón hiába az oroszok a házigazdák, a finnek a pályaválasztók, így ők fognak hazai mezben pályára lépni.