Döntőbe jutott Olaszország - percről percre az Európa-bajnokság elődöntőjéről
Utolsó frissítés:
Megérkezett a londoni Wembley-be a foci-Eb végjátéka: kedden a háromszoros bajnok spanyolok játszanak az egyszeres győztes olaszokkal a döntőbe jutásért. Előbbi csapat bukdácsolva, utóbbi nagyon magabiztosan jutott el idáig, de a történelem a spanyolok mellett szól: a 2012-es Eb-döntőben lemosták Olaszországot, 2008-ban a negyeddöntőben búcsúztatták őket, a közelmúltban mindössze 2016-ban, a legjobb tizenhat között tudtak nyerni az olaszok.
Most érkezett
Vége a rendes játékidőnek
Az állás 1-1, vagyis kétszer 15 perces hosszabbítás, majd, ha ezalatt sem bírnak egymással a csapatok, büntetőpárbaj következik.
Percről percre
Moreno nem tudja megszerezni a vezetést a spanyoloknak
Morata remekül adta vissza a labdát, Moreno azonban nem tudta jól kapura igazítani azt.
Cserélnek az olaszok: lemegy Insigne és Barella, érkezik Locatelli és Belotti is.
A spanyoloknál sem kell várni a cserére: Llorente érkezik Azpilicueta helyére.
Gól! Egyenlítenek a spanyolok!
Morata talált be! Dani Olmo ugratta ki, a Bonucci-Chiellini páros egyszerűen lemaradt róla. Morata jobb lábbal átvette, ballal ellőtte, Donnarummának esélye sem volt.
Bonucci tapssal igyekszik felrázni csapattársait, ösztökélve őket a vezetést újbóli megszerzésére.
Olaszország-Spanyolország: 1-1.
Cserélnek az olaszok is
Verratti hagyja el a pályát, Matteo Pessina érkezik. A Spinazzola helyén játszó Emerson is elhagyja a gyepet, helyére Toloi jön.
Cserélnek a spanyolok
Kokét Rodri, Oyarzabalt Gerard Moreno váltja. Enrique támadókat hoz, hogy valahogyan megfordítsa a mérkőzést.
Berardi belelövi a kapusba
Megint Chiesa varázsolt, ám ezúttal nem lövést, hanem passzt, Berardi azonban nem tudta a kapuba lőni a labdát, csak a kapusba sikerült. Fantasztikusan felpörgött a meccs az olasz góltól.
Oyarzabal kihagyta a kihagyhatatlant
Mattot kapott az olasz védelem, Oyarzabal mégsem tudta befejezni a támadást, fejese a labdát sem találta el, pedig remek passzt kapott balról.
A spanyolok teljesen beszorítják az olaszokat, azonban Morata még nem vette fel a befejezőember szerepét, Olmo külsőzött a kapu mellé.
Gól! Vezet Olaszország!
Chiesa talált be! Donnarummától érkezett remek passz, Insigne ezzel közelített a kapuhoz, de szerelték. A spanyol védelem pechére Chiesa elé pattant a labda, aki könyörtelenüül lőtt a kpauba.
Chiesa a válogatottban még csak háromszor talált be, de ebből két gólt az Eb-n szerzett, az elsőt az osztrákok ellen.
Olaszország-Spanyolország: 1-0.
Remek kontra, de befejezés nélkül
Olmo cselezett végig a jobb oldalon, Ferran Torres kapta a labdát, de lőni nem tudott, Di Lorenzo remekül zárt vissza elé.
Egy perccel később Oyarzabal bombázott a kapura, Donnarumma viszont mediterrán lazasággal húzta le a távoli lövést.
Chiesa lövését Simon védi
Chiesa Jordi Alba mellet gyötörte el a labdát, de a lövése erőtlen volt, Unai Simon ölébe talált.