Öttusában és karatéban is magyar bronzéremnek örülhettünk – olimpia percről percre
percről percre

Öttusában és karatéban is magyar bronzéremnek örülhettünk – olimpia percről percre

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jól szerepeltek a kajakosaink és az öttusázóink, a nap meglepetése karatéban jött, a magyar férfi vízilabda-válogatott a bronzéremért játszhat

Most érkezett

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Pár perc, és kezdenek Hárspatakiék!

Aki ma reggel úgy gondolta volna, hogy délután kettőkör körmöt rágva fogunk karatét nézni, szóljon, gratulálunk neki!

Mit érdemes tudni Hárspataki ellenfeléről?

Rafael Agajev 36 éves, a 75 kilós súlycsoportban kétszeres világbajnok, 2010-ben és 2016-ban győzött, más súlycsoportban korábban háromszor is vb-t nyert. Idén az Európa-bajnokságon második lett. Vagyis az eredménylistája neki az impozánsabb, de a 11 év korkülönbség, amennyivel Hárspataki fiatalabb nála, még sokat jelenthet. A csoportjában 3 győzelemmel kezdett, ezután az utolsó meccsen elszenvedett vereség is belefért, de mivel az addig szintén 3 győzelemmel álló olasz Luigi Busa verte meg, ez csak csoportmásodik helyet ért.

Az azeri Rafael Agajev lesz Hárspataki ellenfele az elődöntőben

Az eredeti program szerint 13:22-kor kezdenének, lehet, hogy ez egy kicsit csúszni fog. Egyelőre halkan mondjuk: a döntőt félórával később rendezik.

Kovács Sarolta bronzérmes!!!

Gyönyörűt ment lövészet-futásban, egy ponton az ezüst is meglehetett volna.

Nagyon jól halad Kovács Sarolta, jelenleg simán ezüstérmes

Az arany messzinek tűnik, de az érem szinte biztos.

Elkezdődött az utolsó kör női öttusában, Kovács Sarolta a második fut

A lövészet-futás döntőjében szurkolhatunk az aranyért.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Hozzászólások