
Nemzetek Ligája: Magyarország–Anglia: 1–0
Utolsó frissítés:
Szoboszlai tizenegyese győzelmet ért. Nem érdemtelenül nyert a válogatott.
Most érkezett
Szép angol támadás
Bowen kapott egy hosszú indítást a 16-oson belülre, kapásból ellőtte, de Gulácsi ezt is fogta.
Percről percre
Kleinheisler jön Sallai helyett
Kap még 20 percet.
Óriási a hangzavar
Amióta büntetőhöz jutott a magyar válogatott, őrületes hangorkán van a Puskás Arénában. A hangulat semmiben sem különbözik egy olyan meccsétől, ahol a szurkolók többsége felnőtt.

Kicsit felpörögtek az angolok
De egyelőre nincs gond.
Nem érdemtelenül vezetünk
Az első félidő után sem kellett szégyenkezni, a másodikban pedig még jobb a magyar válogatott, ekkor már mezőnyfölényben is játszunk.

Vezetünk!
Szoboszlai erősen, laposan lövi a kapu jobb sarkába, Pickford érzi, de nem ér oda!

Szoboszlai lövi
Pályafutása során egy tizenegyest hagyott eddig ki.
Tizenegyest kaptunk!!
Nagy Ádám passza után James buktatja Nagy Zsoltot, a játékvezető habozás nélkül mutatott a büntetőpontra.
Három angol csere
Walker helyére Stones, Alexander-Arnold helyére James, Mount helyére pedig Grealish érkezik.
6-2 a szögletarány
Nem nekünk. Alexander-Arnold végezte a hatodikat is, ebből sem lett gólveszély, viszont Orbán és Nagy a földön maradt.
Nincs nagy baj, megyünk tovább.