![Verstappen megnyerte a Magyar Nagydíjat, a Ferrarik saját magukat szabotálták – élő közvetítésünk](https://img.hvg.hu/Img/da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30/1bc53a30-293a-4aa7-a8b9-7efe313826e7.jpg)
Verstappen megnyerte a Magyar Nagydíjat, a Ferrarik saját magukat szabotálták – élő közvetítésünk
Utolsó frissítés:
Ez Verstappen nyolcadik futamgyőzelme idén. Bár a Ferrarinak komoly esélye lett volna arra, hogy lefaragjon a hátrányából, hiszen a Red Bull holland versenyzője csak a tizedik helyről indult, a saját stratégiájuk áldozata lett mindkét versenyzőjük. Nagyot ment viszont mind a két Mercedes: a pole-ról induló George Russell a harmadik, Lewis Hamilton a második lett.
Most érkezett
Fergeteges hármas csata alakult ki Ocon, Alonso és Ricciardo között
A McLaren lett a nevető harmadik. Nem mellesleg ez már pontot is Ricciardónak, aki így a tizedik. Az Alpine-nál valószínűleg sokan a szívükhöz kaptak.
Percről percre
Leclerc megcsinálja a helycserét
A 21. körben állt ki kerékcserére a monacói, és sikerült a csapattársa elé kerülnie. Russell ismét az élen.
Itt a kerékcserék első köre
Az élről állt ki Russell és közepesre váltott, a hatodik helyen csatlakozott aztán a mezőnyhöz. Nem volt egy gyors kerékcsere, de Sainznál még több időt elpazaroltak a ferrarisok. A lágyakat többen is közepesekre váltották. A kerékcserék első köre után Leclerc az élen, ő még nem járt a boxban, Russell a második, Sainz a harmadik. A további sorrend: Ocon, Verstappen, Alonso, Hamilton.
Verstappen rádióüzenetei némi aggodalomra adnak okot
Tegnap is gond volt az autójával az időmérőn, most is valami problémára panaszkodik. Egyébként Hamilton van előtte a negyedik helyen, 1,5 másodpercre jár a brittől.
A tavalyihoz képest nagyon sima volt a rajt
Egy évvel ezelőtt tömegbalesettel indult a magyar futam, most még mindenki versenyben van, Magnussennek volt egy gyors kitérője a boxba, miután a hatodik körben összeakadt Daniel Ricciardo McLarenjével, és az első szárnya igényelt némi szerelői figyelmet. De közben a dán is visszatért a pályára.
Verstappen komolyan veszi a menetelést
Alonsót megelőzve már a hetedik.
Az első négy kör után a sorrend
Russell, Sainz, Leclerc, Norris, Hamilton, Ocon, Alonso, Verstappen, Perez, Magnussen.
Russell közben már 2,5 másodpercre növelte az előnyét Sainzcal szemben.
Russell jól jött el a rajtnál
A Mercedesnek sikerült mindkét Ferrarit maga mögött tartania. Russell lágy keveréken rajtolt el, a két Ferrari keményen. Max Verstappen a tizedikről feljött a nyolcadik helyre, Lewis Hamilton pedig maga mögé utasította mind a két Alpine-t.
Virtuális biztonsági autó
Sok a törmelék a 2-es kanyarban Alex Albon (Williams) és Sebastian Vettel (Aston Martin) koccanása nyomán, ezért a versenyirányítás virtuális biztonsági autó "mögé" parancsolta a mezőnyt. Két kört teljesítettek mögötte a versenyzők.
Hetven kör áll előttünk
A Hungaroring 4381 méter hosszú, összesen 306,63 kilométert fognak megtenni a versenyzők. A körrekordot Lewis Hamilton tartja, 2020-ban ment 1:16.627-et.