Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Sokáig úgy tűnt, hogy a Lewis Hamiltont is magához csábító Ferrari lehet a befutó, Adrian Newey végül a silverstone-i istállóhoz csatlakozik.
Az Aston Martin új részvényeseként, valamint a Formula–1-es istálló technikai partnereként folytatja pályafutását Adrian Newey, minden idők egyik legsikeresebb autótervezője. Newey jövő március 1-jén kezdheti meg a munkát Silverstone-ban, ami azt jelenti, hogy a következő évi autó fejlesztésében még nem tud szerepet vállalni, de a 2026-os, nagy szabályváltozásokat hozó szezonnak már az általa is tervezett autóval vághat neki az Aston Martin.
Örülök, hogy csatlakozhatok az Aston Martin Formula–1-es csapatához. Nagyon inspirált és lenyűgözött az a szenvedély és elkötelezettség, amely Lawrence-ből (Stroll, a csapat tulajdonosa – a szerk.) árad. Eltökélt szándéka, hogy egy világverő csapatot hozzon létre, és ehhez adottak a feltételek, hiszen olyan nagyszerű partnerekkel dolgozunk együtt, mint a Honda és az Aramco
– mondta Newey az istálló hivatalos honlapján közzétett közlemény szerint.
Idén májusban derült ki hivatalosan is, hogy Newey 19 év után otthagyja a Red Bull csapatát. A mérnök számos világbajnok versenyautót tervezett már az F1-ben: a Williams, a McLaren és a Red Bull is nyert az általa megálmodott géppel vb-címet.
Newey elsősorban a Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét ért vádak miatt döntött úgy, hogy kiszáll. Hornerről egy alkalmazottja állította azt, hogy nem megfelelő módon viselkedett vele, a Red Bull által elrendelt vizsgálat azonban tisztázta. A nő – akit ezután felfüggesztettek a munkavégzés alól – fellebbezett a döntés ellen.
Newey leigazolásáért sokáig a Lewis Hamiltont is magához csábító Ferrari is versenyben volt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.