Louis van Gaal felépült a rákból és szívesen leülne egy erősebb válogatott kispadjára

A holland válogatott egykori szövetségi kapitánya prosztatarákos volt.

  • HVG HVG
Louis van Gaal felépült a rákból és szívesen leülne egy erősebb válogatott kispadjára

Louis van Gaal, holland edző bejelentette, hogy kigyógyult a rákból és szeretne visszatérni a labdarúgás világába.

A 73 éves holland edző három éve árulta el, hogy prosztatarákkal kezelik, sugárkezeléseken vett részt, de most úgy fogalmazott, hogy túl van már ezen. “Két éve volt néhány műtétem, akkor minden rossz volt, de most már rendben vagyok. Néhány havonta kontrollvizsgálatokra járok, és jól alakulnak a dolgok. Egyre fittebb és fittebb vagyok” – mondta.

Van Gaal, aki korábban vezetőedzőként az Ajax Amsterdammal nyert Bajnokok Ligáját, majd irányította a Barcelonát, a Bayern Münchent és a Manchester Unitedet is, szövetségi kapitányként pedig a holland válogatottal 2014-ben vb-bronzérmes volt, éppen a csapat élén állt, amikor három éve beszámolt betegségéről. A 2022-es katari világbajnokság óta nem dolgozott.

Terveit illetően a holland televízióban most úgy fogalmazott, a klubfutball nem motiválja, de egy erősebb válogatott kispadjára szívesen leülne.

A nyitókép forrása: Stefan Koops / NurPhoto / NurPhoto via AFP