A magyar együttes a hongkongi, a venezuelai és a francia válogatottat is meg tudta roppantani, így magabiztos győzelmekkel jutott el a döntőig, ahol a japánokkal került szembe. Őket a párizsi olimpia fináléjában Siklósi Gergely hosszabbításban adott találatával sikerült felülmúlni. Az utolsó asszóban Kano Koki volt akkor az ellenfele, aki Párizsban előzőleg nyert egyéniben. A japánok klasszisa a grúziai vb-n is aranyérmes lett egyéniben, mégpedig éppen Siklósi elől elhalászva a győzelmet – aranytussal.
Az olimpiai bajnokok közül ezúttal is ott volt a magyar csapatban Siklósi, illetve Koch Máté, valamint Andrásfi Tibor, s az együttes Keszthelyi Zsomborral egészült ki. A döntőig mindenki hozzátette a maga részét a győzelmekhez, Siklósi és Koch végig vívott, Andrásfi és Keszthelyi egymást váltva jutott szerephez. A japánok összeállítása ugyancsak háromnegyed részben egyezett meg az olimpiaival.
A döntő az ázsiaiak elképzelése szerint alakult, két szoros asszó után Koch, majd Andrásfi is háromtusos vereséget szenvedett, a japánok pedig ezen a szinten komolynak számító előnybe kerültek. Jól is gazdálkodtak vele, miközben a magyarok nem voltak elég élesek, nehezen tudtak tusokat adni. A következő két asszóban minimálisan csökkent a különbség, de a remény akkor csillant fel reálisan, amikor Koch 7-4-re verte Komatát. Csakhogy Andrásfit ezután négyszer találta el Jamada, magyar tus pedig nem született. A 20-27-ről induló utolsó asszóban pedig Siklósinak nem volt esélye a fordításra Kanóval szemben. Ez a párharc 15-18-cal zárult, így a japánok 45-35-re nyertek.
Legutóbb 2013-ban szerzett magyar párbajtőrcsapat érmet világbajnokságon: Budapesten a mostani szövetségi kapitány, Boczkó Gábor, valamint Imre Géza, Rédli András és Szényi Péter alkotta a győztes csapatot.
A versenynap másik magyar érdekeltségű eseménye a női kardcsapat versenye volt. Az előző két világbajnokságot megnyerő magyarok a németek és a bolgárok legyőzésével jutottak el szerdán az elődöntőig, ahol négy találat különbséggel kikaptak az idei Európa-bajnok franciáktól.

A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a japánokkal került szembe a Battai Sugár, Szűcs Luca, Pusztai Liza, Katona Renáta négyes. Az ellenfélnél ott volt a kétszeres egyéni világbajnok Emura Miszaki, mellette Kaneko Juina és Ozaki Szeri vívott a fináléban, Szano Jui pedig kívülről figyelte a történéseket.
Szűcs 5-1-es győzelemmel kezdett, majd Pusztai nem találta a ritmust Emurával szemben, 9-3-ra kikapott. A folytatásban Katona vívott a helyén. A következő négy párharcot a magyarok nyerték, és a második kört követően 30-21-re vezettek. Katona döntetlennel folytatta, Battai 5-2-re verte Kanekót, Szűcs pedig egy 6-5-ös vereséggel oldotta meg a mérkőzés lezárásának nehéz feladatát.