Hátsérülése miatt Alonso kihagyja az első szabadedzést a Magyar Nagydíjon
Az is előfordulhat, hogy a spanyol pilóta az egész hétvégét kénytelen lesz kihagyni.
HVG
Hátsérülés miatt Fernando Alonso nem vesz részt a Magyar Nagydíj első pénteki szabadedzésén – írja a Formula1.com a spanyol pilóta csapata, az Aston Martin bejelentése nyomán.
„A Belga Nagydíj óta Fernando Alonso hátizomsérüléssel küzd. Mivel ma délelőtt is kezelték, úgy döntött, hogy nem vesz részt az első szabadedzésen. Lance Stroll mellett Felipe Drugovich fog versenyezni” – áll a csapat pénteki közleményében.
Arról egyelőre nem született döntés, hogy Alonso a második szabadedzésen és a hétvége hátralévő részében volán mögé ül-e.
Versenyautók csütörtökön még nem köröztek a megújulása közepén járó Hungaroringen, de a pilóták és a szerelők már nagy munkában voltak. Az előbbiek legfontosabb feladata az volt, hogy megválaszolják az újságírók kérdéseit és a lelkes szurkolók kedvében járjanak, az utóbbiak a versenygépek felkészítésével és a kerékcserék gyakorlásával foglalatoskodtak.
A szokásos külsőségek közepette zajló augusztus 20-ai tisztavatás sem feledtetheti: a magyar honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.