Botrányos jelenetek zajlottak le az Afrikai Nemzetek Kupájának vasárnap esti döntője során, amelyet végül Szenegál nyert meg Marokkó ellen. A mérkőzés a 98. percben megszakadt, miután a játékvezető tizenegyest ítélt meg Brahim Díaz lerántása miatt.
A meccsen egészen addig nem esett gól. A rohanós, szabálytalanságokkal teli első félidőben csupán két lövés találta el a kaput, mindkét alkalommal a szenegáliak próbálkoztak. A második félidő elején a marokkóiak beszorították az ellenfelet, aztán kiegyenlítettebbé vált a játék, a lövési kísérletek száma is megnőtt, betalálni azonban egyik félnek sem sikerült.
A 93. percben a szenegáli Ismaila Sarr aztán a hálóba fejelt, de a gólját les miatt érvénytelenítette Jean-Jacques Ndala játékvezető. Öt perccel később aztán El Hadzsi Malik Diouf szabálytalansága miatt megint ő került a középpontba: hosszas videózás után úgy döntött, befújja a tizenegyest.
A történések itt vettek megdöbbentő fordulatot: a szenegáli szövetségi kapitány, Pape Thiaw ugyanis némi pályaszéli vitatkozás után integetni kezdett a játékosainak, hogy hagyják el a gyepet. A nagy részük követte is az utasítását, és a játékoskijáró felé vette az irányt, de akadt, aki nem hallgatott rá: a Liverpool korábbi támadója, Sadio Mané igyekezett meggyőzni a társait, hogy fejezzék be a meccset, sikertelenül.
A szenegáliak bő negyedórán át ácsorogtak a folyosón, mielőtt – Mané noszogatására – visszatértek a pályára. A büntetőrúgást a sértett, az öt találatával a torna gólkirálya, Díaz vállalta, de panenkázós kísérletét könnyedén fogta Mendy.
https://www.youtube.com/watch?v=iqyzzlWUM8g
A bíró azonnal lefújta a mérkőzést, amely végül a hosszabbítás negyedik percében dőlt el: a Villarreal középpályása, Pape Gueye talált be, azután már hiába hajtott Marokkó az egyenlítésért.
https://www.youtube.com/watch?v=LYggbiFcAJs
A meccs után a marokkói szövetségi kapitány, Valid Regragui szégyenteljesnek nevezte, amit az ellenfelük tett. Szerinte a szenegáliak nem becsülik Afrikát.
Gianni Infantino, a Nemzetközi Futballszövetség (FIFA) elnöke, miután gratulált a győztesnek és a vesztesnek is, az Instagramon azt írta: a döntőben mind a pályán, mind a lelátókon elfogadhatatlan jelenetek zajlottak le. „Határozottan elítéljük néhány »szurkoló« és néhány szenegáli játékos, valamint a technikai stáb tagjainak viselkedését. Elfogathatatlan ilyen módon elhagyni a pályát, és az erőszak sem tolerálható a sportágunkban, ez egyszerűen nem helyes. Mindig tiszteletben kell tartani a játékvezetők döntéseit, mind a pályán, mind azon kívül. A csapatoknak be kell tartaniuk a futball szabályait, máskülönben a futball lényege kerül veszélybe.” Hozzátette azt is, hogy a vasárnap látott „csúnya jeleneteket” el kell ítélni, soha nem ismétlődhetnek meg. Várja – írta még –, hogy az illetékes fegyelmi testületek kiszabják az ügyben a megfelelő büntetéseket.
Infantino azért írt a szurkolókról, mert a befújt büntető után tombolni kezdtek. Sokan feltépték, dobálták az üléseket, mások lemásztak a lelátókról, összecsaptak a biztonságiakkal, bántalmazták a fotóriportereket, miközben megpróbáltak bejutni a pályára.
A sajtóteremben is perpatvar zajlott, így a szenegáliak sajtótájékoztatója elmaradt, a BeIN Sportnak azonban nyilatkozott Thiaw. Azt mondta, a játékvezető több döntésével sem értettek egyet, azért vonultak le végül. „Miután átgondoltam a helyzetet, visszaküldtem a játékosokat. A pillanat hevében reagáltam. Elfogadjuk a bíró hibáit. Nem kellett volna így tennünk, de már megtörtént, most pedig bocsánatot kérünk a labdarúgástól.”