Tévútra vitte a futókat a felvezető autó, de megkegyelmezett nekik a nemzetközi szövetség

Egy rendőr balesete vezetett kavarodáshoz egy fontos válogatóversenyen.

  • HVG

Rendkívül kellemetlenül ért véget az amerikai félmaraton-versenysorozat atlantai eseménye március 1-jén: az élen haladó három futót a felvezető autó egyszerűen levezette a kijelölt útvonalról.

Jess McClain, Ednah Kurgat és Emma Hurley már jó egyperces előnyt dolgozott ki a negyedik helyen futó Molly Born előtt, amikor egy kereszteződésben rossz irányba indultak el. Az eset kivizsgálása során kiderült, hogy az útvonalat szegélyező bójákat elmozdították a szervezők, amikor a versenyt biztosító rendőrök egy, a közelben balesetet szenvedett társukhoz siettek, de vissza már nem helyezték azokat. A felvezető autó sofőrje pedig, bár tudta, hogy merre kellene haladnia, egy rendőrmotorost követve másfelé kanyarodott – nyomában a sportolókkal.

A három futó csak sokára jött rá, hogy nem jó felé halad, nagyjából egy kilométerrel többet tettek meg a társaiknál. McClain, a leggyorsabb közülük végül a 9. lett, Hurley a 12., Kurgat pedig a 13. helyen ért célba.

Bár a pórul járt sportolóknak a versenyt szervező atlantai klub kifizette a dobogósoknak járó pénzdíjat, az eredmény miatt hiába fellebbeztek. Az amerikai atlétikai szövetség elutasította a keresetüket, mondván: a szabályzatuk értelmében nem lehet rajta változtatni.

A verseny után még a győztes Born is rendkívül csalódottan nyilatkozott, azt mondta, egyáltalán nem érzi magát bajnoknak, McClain pedig arról írt a közösségi oldalán, hogy megpróbálja maga mögött hagyni az eseményeket „és arra az örömre emlékezni, amit akkor éreztem, amikor azt hittem, hogy önerőből leszek országos bajnok, és végre egyenes ágon kerülök be a válogatottba”. Az atlantai verseny ugyanis az őszi dániai világbajnokság válogatója is volt egyben.

Szerdán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) aztán bejelentette: a történtek miatt most az egyszer kivételt tesz, és engedélyezi, hogy az amerikaiak négy helyett hét versenyzőt indítsanak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindegyikük éremért vagy pénzdíjért versenyezhet: az amerikai szövetség megnevezi a négy leggyorsabb futót, a többiek pedig csak világranglista-pontokat kapnak majd a helyezésük alapján.

Hozzászólások