A 41 éves versenyző az idén először nyert, pályafutása során pedig ez már a 106. futamgyőzelme. Hamilton legutóbb a 2024-es Belga Nagydíjon diadalmaskodott, a Ferrari-csapat a 2024 októberében rendezett mexikói GP-n ünnepelhetett sikert ezt megelőzően.
Hamilton mögött George Russell, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, a vb-címvédő – szintén brit – Lando Norris (McLaren) pedig harmadikként, míg az összetettben élen álló olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) műszaki hiba miatt feladni kényszerült a futamot.
Tiszta és balesetmentes rajt után nem változott a sorrend az élcsoportban az első kanyarban: Russell az élen maradt, mögé sorrendben Hamilton és Antonelli sorolt be, Norris negyedik volt. Ötödikként Max Verstappen (Red Bull), hatodikként Oscar Piastri (McLaren) száguldott, Charles Leclerc (Ferrari) pedig a tizedik helyről rajtolva néhány körrel később már hatodik volt.

Az első kerékcserék sorát Hamilton kezdte a 12. körben a második helyről kiállva, erre pedig azonnal reagáltak a többiek is, a következő három körben a boxban járt Russell, Antonelli, Norris, Verstappen és Piastri is. Leclerc a pályán akart maradni, végül aztán a 17. körben ő is friss abroncsokat kapott, s a hatodik pozícióban folytathatta a versenyt.
A kiállások után visszaállt az eredeti sorrend, az éllovas Russell mögött azonban Antonelli nagyon gyors volt, és Leclerc is kiváló köröket autózott. Hamilton aztán a 27. körben újra a boxban járt, visszatért a pályára Piastri mögé, de azonnal meg is előzte az ausztrál riválist és hatodik volt. Verstappen szintén friss abroncsokat kapott, Hamiltont pedig Leclerc engedte el, időközben Antonelli utolérte az élen Russellt.
A negyedik Norris a 35., Russell az élről a 36. körben hajtott a boxba új gumikért, egy körrel később Antonelli autóján is kereket cseréltek. A vezetést Hamilton vette át, majd a szerencse is mellé állt: a 40. körben a hazai kedvenc Fernando Alonso (Aston Martin) versenyautója állt meg a pálya szélén, ezért virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el a versenybíróság. Ebben a periódusban Hamilton letudta a harmadik kerékcseréjét és így jóval kevesebb időt veszített a boxkiállás közben, ennek nyomán az élre állt vissza. Mögötte Russell, Antonelli, Norris, Verstappen, Leclerc, Piastri volt a sorrend.
A hajrában a két Mercedes-versenyző csatázott nagyot, Antonelli meg is előzte Russellt, ám alig egy körrel később megállt alatta a versenyautó, így feladni kényszerült a viadalt. Ugyanígy járt Leclerc is, akinek ugyancsak műszaki hiba – a kormányszervó problémája – miatt kellett kiállnia.
Hamilton sikere nem forgott veszélyben, Russell és Norris második és harmadik helye pedig azt jelentette, hogy az 1968-as Egyesült Államok Nagydíja óta először zárul teljes brit dobogóval egy F1-es viadal.
A vb két hét múlva Ausztriában folytatódik.
Borítókép: Hamilton mellett balra George Russell. Fotó: Lluis GENE / AFP