A brazil válogatott eddigi két csoportmérkőzésén sérülés miatt nem játszott Neymar, de a harmadik fordulóban, Skócia ellen akár már a teljes meccset képes lehet végigfocizni – erről Carlo Ancelotti, a dél-amerikaiak olasz szövetségi kapitánya nyilatkozott.
Kiváló munkát végzett a héten, teljesen jó a fizikai állapota, kész a játékra. Nagyon örülünk, hogy visszatért, nagyszerű futballista. Csereként a szünetben pályára lépve, de akár kezdőként a teljes meccsen képes lehet játszani
– mondta Ancelotti, hozzátéve: mindannyian azt szeretnék, ha a 34 éves támadó mihamarabb visszatérne a pályára.
Mexikó már biztosította a helyét a 32 között, de az A csoport másik három csapata még egyaránt azért harcol, hogy továbbjusson. Kanada és Svájc mérkőzésén a B csoportban az dől el, hogy ki jut tovább elsőként, Skóciának pedig Brazílián keresztül vezet az útja az egyenes kieséses szakaszba.
Neymar a szezon során több sérüléssel is bajlódott, a Santosban csupán 15 tétmérkőzésen lépett pályára, legutóbb május 17-én játszott. A sérült Raphinháról, a Barcelona szélsőjéről szólva viszont Carlo Ancelotti megerősítette: biztosan nem játszhat szerdán a skótok ellen.
A szakvezető azt nem árulta el, hogy kivel helyettesíti majd a kezdőcsapat egyik alapemberét, aki a második fordulóban rendezett, Haiti ellen 3–0-ra megnyert csoportmeccs első félidejében esett ki a játékból.
A helyére a válogatottban idén bemutatkozott 19 éves Rayan állt be, akinek a teljesítményét dicsérte Ancelotti. A tréner a kezdőről nevek nélkül sejtelmesen annyit közölt, világos elképzeléseik vannak Raphinha helyetteséről.
A csoportban Brazília áll az élen négy ponttal, és a hárompontos skótok ellen szerdán éjfélkor kezdődő találkozón egy döntetlen is elég számára a 32 közé jutáshoz. A négyes másik mérkőzésén a szintén négy ponttal álló marokkóiak Atlantában találkoznak a nullapontos és a csoportkör után már biztosan búcsúzó Haitival.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság C csoportjában az ötszörös győztes Brazília, a világranglista 8. Marokkó, a világranglista 83. helyén álló Haiti és a mindig szívós Skócia küzd a továbbjutásért. Ebben a cikkben bemutatjuk a négy válogatott szövetségi kapitányait, legfontosabb játékosait és felidézzük a legszebb góljaikat.
Fotó: AFP / Mauro Pimentel