Megjárta a börtönt és megfutamodott legnagyobb riválisával szemben, mégis mindenki a mosolyára emlékszik
Portré a gyönyörű játékot legszebben játszó zseniről, a ma 45 éves Ronaldinhóról.
„Alig várom, hogy újra táncolhassak a labdával” – mondta a brazil zseni.
Az olasz harmadosztályú Ravenna FC labdarúgócsapatában tér vissza a brazilok 46 éves világbajnok és aranylabdás klasszisa, Ronaldinho.
A hírt egyebek között a Paris Saint-Germain, a Barcelona és az AC Milan korábbi kiválósága jelentette be kedden egy miami rendezvényen.
„Alig várom, hogy újra táncolhassak a labdával, és egy gyönyörű új történetet írjak Ignazio Ciprianival és családjával” – olvasható Ronaldinho nyilatkozata a klub honlapján.
Azt mondta, a futball mindig örömöt szerzett számára, és ezúttal is izgatottan várja, hogy az érzést Ravennába is elvigye, illetve ott a pályán megmutassa. „Kezdődjön a varázslat!” – mondta.
Ronaldinho profiként utolsó mérkőzését 2015-ben a Fluminensében játszotta, két évvel később pedig hivatalosan is bejelentette pályafutása lezárását. Egyéni elismerései közül kiemelkedik a 2005-ben kiérdemelt Aranylabda, míg a nemzetközi szövetségnél kétszer választották meg az év játékosának.
Az olasz klub elnöke, Ignazio Cipriani – aki civil foglalkozását tekintve vállalkozó és szállodalánc-tulajdonos – a Ravenna számára rendkívüli pillanatnak nevezte Ronaldinho szerződtetését, és a brazil labdarúgó visszatérését sokkal többnek tartja egy szimbolikus igazolásnál.
Portré a gyönyörű játékot legszebben játszó zseniről, a ma 45 éves Ronaldinhóról.
Nyitóképünkön Ronaldinho és Ignazio Cipriani. Fotó: AFP / Chandan Khanna
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.