Háromból három: Mexikó ismét győzelmet aratott, így hibátlanul megy tovább a focivébén, míg legutóbbi áldozatuk, Csehország már nem megy sehova, csak haza. Az A csoport másik, hajnali hármas meccsén Dél-Afrika három pontot szerzett, így csoportmásodikként jut tovább, a harmadik helyre szorult Dél-Koreának pedig az imádkozás marad.
2. Dél-Afrika 4 pont, 2:3 – továbbjutott
3. Dél-Korea 3 pont, 2:3
4. Csehország 1 pont, 2:6 – kiesett
A mexikóvárosi meccsen a győzelmi kényszerben játszó csehek veszélyeztettek először, a tempós kezdés 7. percében Visinsky a jobb alsó felé tartó kísérlete centikkel gurult el a kapufa mellett. Az ellentámadásokat a torna társházigazdái elügyetlenkedték, a meccs kicsit le is ült, Visinsky cselsorozata és Reyes ollózása színezte csak, meg két távoli mexikói lövés, de Kovar kapusnak csak az egyiknél kellett belenyúlnia.
A második félidőre megint aktívabban futottak ki a csapatok, és bár Csehországnak is volt ígéretes kísérlete, a vezetést az 55. percben Mexikó szerezte meg, miután Romo három cseh között is megtartotta a labdát félpályánál, majd kipasszolta azt a jobb oldalt meginduló Chaveznek, aki nagy megiramodás után a tizenhatoson belülre érve nagyon szép gólt lőtt.
Hat percet kellett csak várni a következő mexikói találatra, bár az már nem volt ilyen gusztusos: az Alkmaar támadója kiugratta Sanchezt, aki a labdával együtt átbucskázott a kifutó cseh kapuson, a játékszert egy menteni érkező cseh játékos lendületből a még mindig a füvön kepesztő mexikói seggére rúgta, a visszapattanót pedig végül Quinones pinballozta a hálóba.
A hazai közönség a gólok mellett a 78. percben a veterán Guillermo Ochoa kapus beállását is ünnepelhette. Ochoa – mint Cristiano Ronaldo és Lionel Messi – szintén a hatodik vb-jén szerepel, ez volt a 153. válogatott meccse és a 12. világbajnoksági találkozója. A hosszabbítás első perceiben Ochoa nagy kirúgásából indult meg az az akció, amely végén a csereként beállt Fidalgo beállította a 3–0-s végeredményt.
Mexikó vb-története során ezzel először rajtolt három győzelemmel, csoportelsőként jövő kedden ugyancsak Mexikóvárosban egy csoportharmadik riválist fogad majd a nyolcaddöntőbe jutásért. Csehország egy ponttal és teljesen felejthető teljesítménnyel esett ki a világbajnokságról.
Mexikó – Csehország 3–0 (0–0)
Mexikóváros, Azték Stadion, 80 824 néző
játékvezető: Falcón Pérez (argentin)
gól: Chávez (55.), Quinones (61.), Fidalgo (94.)
sárga lap: E. Álvarez (64.)
Mexikó: Rangel (Ochoa, 78.) – Sánchez, Montes, Reyes, Chávez (Gallardo, 78.) – Mora (Fidalgo, 72.), E. Álvarez, Romo (O. Vargas, 63.) – Alvarado, G. Martínez (Giménez, 63.), Quinones
Csehország: Kovar – Holes (Soucek, 64.; Sojka, 87.), Hranac, Krejci – Coufal, Cerv (Chory, 87.), Sadilek, Doudera – Sulc, Visinsky (Provod, 56.) – Hlozek (Schlick, 64.)
Az A csoport másik, Monterrey-ben rendezett meccsét Dél-Korea várta ígéretesebb helyzetből, és alaposan neki is esett ellenfelének, de a helyzeteit elpuskázta. Dél-Afrika pedig a támadásokat túlélve elkezdett magára találni és egyre többet veszélyeztetni. A 30. percben előbb Thalente Mbatha távoli lövéssel ijesztett az ellenfélre, a labdát Kim Szunggju kapus csak kiütni tudta, az erre érkező Evidence Makgopának pedig, immár közvetlen közelről, szintén csak a kapusba sikerült lőnie.
A második félidő sokáig lanyha játékot hozott, Dél-Koreának végül is az egy pont is jó lett volna, de hogy annyit se tudjanak elvinni, arról Dél-Afrika a 62. percben gondoskodott. A csereként beállt Moremi a tizenhatoson belül, balról ívelte át a labdát szépen a jobbra elkocogó Masekónak, aki ballal levette, ballal rálőtte, és a kapu bal alsó sarkába tette.
Így már a dél-afrikaiak álltak a csoport második, továbbjutást érő helyén, és Dél-Koreának egyből sürgős lett a játék. El is kezdtek kapkodni, ami még csak helyzetkialakításig sem vezetett, így ezen a vébén másodjára is 1–0-ra kaptak ki.
Győzelmével a dél-afrikai csapat a negyedik világbajnokságán először jutott tovább a csoportkörből, a nyolcaddöntőbe jutásért vasárnap Kanadával találkozik Los Angelesben. A dél-koreai válogatott az eddigi 11 vb-jén nyolcszor nem jutott túl a csoportkörön, most még reménykedhet, hogy a három pontjával benne lesz a nyolc legjobb harmadikban a 12 csoportból.
Dél-Afrika – Dél-Korea 1–0 (0–0)
Monterrey, BBVA Stadion, 51 243 néző
játékvezető: Tello (argentin)
gól: Maseko (63.)
sárga lap: Modiba (73.), illetve Keszung (79.)
Dél-Afrika: R. Williams – Mudau, Okon, Mbokazi, Modiba – Mbatha, Sithole – Maseko (Rayners, 75.), Mofokeng (Adams, 80.), Appollis (Moremi, 62.) – Makgopa
Dél-Korea: Szunggju – Hanbom, Mindzse (Dzsinszob, 66.), Kihjuk – Jungvu, Szungho (Dzsingju, a szünetben), Inbom, Teszok (Castrop, a szünetben) – Kangin, Hicsan (Hungmin, a szünetben) – Hjongju (Keszung, 74.)
A csoport csapatait a vb kezdete előtt ebben a cikkünkben mutattuk be:
https://hvg.hu/sport/20260611_foci-vb-2026-a-csoport-csapatbemutato-csehorszag-del-afrika-del-korea-mexiko
Foci-vb 2026
Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.