Lemondott tisztségéről Sántha Gergely, a Diósgyőri VTK elnöke, de az elnökség tagja marad – derül ki a klub holnapján megjelent közleményből.
A helyét Oroszné Szász Zsuzsanna veszi át, ezzel egyidőben pedig a vezetőség nyolc tagúvá bővül. Az új elnökségi modell célja, hogy „a DVTK szorosabban kapcsolódjon Miskolc és Észak-Magyarország társadalmi, gazdasági és sportszakmai közegéhez. Az elnökség olyan, a térséghez kötődő tagokkal bővült, akik tudásukkal, tapasztalatukkal és kapcsolatrendszerükkel aktívan kívánják támogatni a DVTK és a régió sportéletének fejlődését” – áll a magyarázatban.
A váltás érinti a labdarúgó-szakosztályt is. A másodosztályban szereplő csapat öt bajnokit játszott az eddigi hét fordulóban, és négy ponttal a 14., éppen csak nem kieső helyen szerénykedik.
Hétfőn javíthatnak a miskolciak, mivel 19.30-tól a Videoton FC Fehérvár vendégeként lépnek pályára az NB II-ben.
Nyitókép: MTI / MTVA / Faludi Imre