Így alakult, büszke vagyok a csapatra, kitettünk ma mindent a pályára, de nem volt elég, a szerencse nem volt velünk
– mondta Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya az Ukrajna ellen 1–0-ra elveszített Nemzetek Ligája-mérkőzés után. Marco Rossi szövetségi kapitány szintén a szerencsefaktort hozta be az első találkozót követően, arról beszélve, hogy „az Európa-bajnokság óta eltelt több mint két évben sok minden ellenünk van. Van egy olyan mondás, valószínűleg igaz is, hogy Napóleon a tábornokait nem a stratégiai tudásuk alapján választotta ki, hanem, hogy mennyire szerencsések.”
Az északír meccs előtt aztán a kapitány kijelentette, hogy nem akar többet a „szerencsével és a pechhel” foglalkozni. „Ez benne van a pakliban: van, amikor pozitívan alakulnak a dolgok, van, amikor negatívan. Nem panaszkodom a hiányzók miatt, eddig sem tettem” – jegyezte meg Rossi.
Látva azonban az elmúlt két mérkőzést, a válogatott jelenleg tényleg a szerencsére építi a játékát, a kreatív megoldások helyett a beadásokra és a távoli lövésekre bízva eredményességét. Erre Rossi is rávilágított a belfasti lefújást követően:
Mindenki láthatta, hogy az északír védők magasak, még a legalacsonyabb is magasabb nálam. A beadások ilyen körülmények között nem működtek. Próbáltunk távoli lövésekkel operálni, az első félidőben ez kevésbé sikerült, a másodikban jobban. Sajnos, nincsen szupererőnk, hogy létrehozzunk még egy Varga Barnabást.
Kevés a helyzet – így valóban szerencse kéne a gólhoz
Budapesten jól kezdtünk, valóban voltak lehetőségek az első húsz percben: előbb Szoboszlai beadása és Schäfer csúsztatása után Lukács találta telibe a felső lécet, majd a liverpooli középpályás centerezését rúgta fölé Bolla néhány méterre a kaputól. Az előbbi inkább a bravúr kategóriába tartozott volna, ha fordulásból sikerül a felsőbe bombáznia a felcsúti támadónak, az utóbbit pedig illett volna bekotorni.
Ezt követően még két magyar helyzetmorzsát említhetünk meg: beállása után nem sokkal Tóth Milán gyengécske lövését, valamint a szintén csereként beszálló Jurek Gábor kísérletét. Az MTK támadójának lövése egy szép visszahúzós csel után a blokkról, majd a kapus kezéről pattant ki szögletre. Az ukránok sem vitézkedtek támadásban, de két tiszta helyzetet is ki tudtak alakítani, amelyből az elsőt Danilo Szikan a magyar kapuba bólintotta. Itt a védelem csúnyán elváltotta magát: Csinger Orbán emberére ugrott le, Kerkez pedig nagyon lemaradt a tisztán érkező gólszerzőről. A meccs végén Tóth Balázs higgadtságának és hatalmas bravúrjának köszönhettük, hogy nem kaptunk újabb gólt. Egy döntetlen szagú mérkőzésen végül 1–0-ra kikapott a magyar csapat.

Ennél azonban sokkal rosszabbul festett az észak-írországi összecsapás képe, különösen az első félidő, ahol az agresszív hazai letámadások meglepték a hátvédsorunkat. Több eladott labda után is helyzetbe tudott kerülni a rivális, Tóth Balázs bravúrja és a felső léc segítsége is kellett hozzá, hogy gól nélküli döntetlennel vonuljunk el a félidőre. A második játékrészben Tóth Alex becserélése valamelyest javított a mezőnyjátékon, a kreativitás azonban továbbra is elvétve volt felfedezhető a válogatott játékában.
Az utolsó tíz percben halovány életjelet adott magáról a magyar csapat, de amikor az előrehúzódó Willi Orbán jobbosában, Bárány Donát fejjátékában, néhány kósza távoli kísérletben, vagy egyetlen kaput találó lövésben bízunk, akkor valóban ki lehet jelenteni, hogy a szerencsére bazíroznak a mieink. Tóth Alex középre tartó próbálkozására egészen a 90. percig kellett várni, addig nem volt dolga Pierce Charlesnak, az északír kapusnak.
A középpályás sor és a támadók ritkán vállalják be az egy az egy elleni szituációkat, a labdás játék többnyire lassú és ötlettelen, a kapu előterében pedig kevés a váratlan megoldás – javarészt ennek köszönhető a kevés helyzet és a nulla rúgott gól.
Min változtathat Rossi Grúzia ellen?
A négymeccses NL-sorozat felénél járunk, az ezt felvezető cikkünkben pedig sarkalatos pontként említettük a két kulcsjátékos, Varga Barnabás és Sallai Roland pótlását. Az már két meccs után látszik, hogy Lukács Dániel nem klasszikus kilences, és nem is tudja hatékonyan betölteni az itt keletkezett űrt. A szélre kihúzódva reménykeltőbb játékot mutatott, volt egy-két biztató egyéni akciója, de ritkán jutott el a labda a magyar támadókhoz.
Csatárként kapott lehetőséget a mindkét meccsen csereként beszálló Bárány Donát is, ám a fizikai állapotán még érezhető, hogy most tér vissza a sérüléséből. A harcossága megvolt, Belfastban már helyzete is adódott, ezt azonban közelről fölé fejelte. Nyolc NB I--es meccsel a lábában Tóth Milán játéka is ígéretesnek tűnik, csereként beszállva voltak megvillanásai, de neki még mély víz lenne, ha komolyabb szerepet szabna rá a kapitány. Ukrajna ellen jól szállt be, és a második meccsen is lelkesen kezdett, de hamar beleszürkült a mezőnybe Jurek Gábor. Nem véletlen, hogy ő és Szűcs Tamás voltak az elsők, akiket Marco Rossi lekapott a fordulás után nem sokkal.

Centerjáték hiányában arra számítunk, hogy a pénteki, Grúzia elleni találkozón Rossi előrébb tolja majd Szoboszlai Dominikot, akinek a szervezőképessége elengedhetetlen, ha veszélyesek akarunk lenni a kapu előtt. Az ukránok ellen hamis kilencesként kezdett, és jobbára akkor tudtunk veszélyes akciókat vezetni, ha segítette a támadásokat, az északírek ellen pedig a második félidőben már többször húzódott előre, így sikerült egyáltalán néhány távoli lövésig eljutni.
Tovább nehezült Marco Rossi helyzete, Damir Redzic ukránok elleni sérülése után ugyanis Bolla Bendegúzt is elveszítette a csapat, egy csúnya belépő után hordágyon kellett levinni a magyar jobbhátvédet. Bolla kifejezetten gyengén játszott mindkét meccsen, sok volt az eladott labdája, és a kapu előtt is megremegett a lába, ám az őt pótolni igyekvő Osváth Attilától jóval kevesebb aktivitást várhatunk majd támadásban.
Éppen ezért nem lepődnénk meg, ha a középpályát frissítené fel Rossi. Tóth Alex meccshiánnyal küszködik, de nem is kérdés, hogy szükség van a játékára. A Bournemouth focistája apró jelét adta annak Belfastban, mi hiányzik a magyar középpályától: a bátrabb labdás játék, amit egyedül a mindig nagy elánnal futballozó Schäfer Andrástól láthattunk 180 perc alatt. Az Union Berlin légiósát az ukránok és az északírek is nagyon faragták, csak a szívósságának köszönheti, hogy minden pillanatot a pályán tudott tölteni: négy meccsre is sok szabálytalanságot élt túl.

Látva Grúzia eddigi meccseit, bátrabb támadójátékra számíthatunk a Puskás Arénában a vendégektől, amely teret nyithat a magyar kontráknak. Ebben kulcsszerep juthatna a labdával jól bánó Tóth Alexnek és Schäfer Andrásnak. Ha gyors passzokkal és merészebb megiramodásokkal el tudják juttatni a labdát a támadóharmadba, akkor Szoboszlai Dominik előtt is nagyobb területek nyílhatnak meg. A játéka még görcsös, láthatóan frusztrálja, hogy csikorognak a fogaskerekek a gépezetben. Egy gól mindenképpen felszabadítóan hathatna rá és a csapat egészére is.
A védekezésről egyelőre kevés szót ejtettünk, de
az egyetlen kapott gól ellenére hátul is sok a bizonytalanság.
Az eladott labdák mellett leginkább Kerkez teljesítménye miatt fájhat a fejünk, aki az utóbbi időben adós maradt a kiegyensúlyozott játékkal. Az előre passzai rendre pontatlanok, és mindkét meccsen volt egy-egy nagy hibája védekezésben: az előbbiből gólt kaptunk, az utóbbinál viszont a társak kisegítették.
A magyar csapat az első két meccsén felvette a riválisa stílusát, amelyben a fizikai képességek hiányában alulmaradt. Az idő rövidsége miatt markánsabb változásra vélhetően nem számíthatunk, így a legfőbb kérdés az, sikerül-e néhány momentumban megvillantani a szebbik arcélünket. Pénteken Georgia ellen kiderül. Ennek a meccsnek az alábbi kezdővel futnánk neki:
- Tóth B. – Osváth, Orbán, Markgráf, Kerkez – Tóth A., Csongvai, Schäfer – Lukács, Bárány, Szoboszlai
Nyitókép: Szoboszlai Dominik és Marco Rossi a belfasti 0–0-s döntetlent követően. Fotó: AFP / Paul Faith